Fehérgyarmat

2021.09.24. 11:30

A zene erejével gyógyítanak

A pályázatban az intézmények videóra vették a terápiás foglalkozásaikat.

MI

Az Alzheimer-kór világnapja, szeptember 21-e minden évben egy fontos esemény. Az idén az Élet Forrása Egyesület is csatlakozott a Memória Melódia kezdeményezéséhez, melynek célja, hogy felhívják a figyelmet a demenciával élőkre, és minél több emberrel megismertessék a betegséget. A Memória Melódia szlogenje az ebben az évben „A zene erejével a demenciával élőkért!” volt. Az Alzheimer Cafék szokásos sétája mellett szeptemberben országosan zenei programokat is szerveznek, melybe bekapcsolódhatnak a településeken működő zenekarok, kórusok, műkedvelő társulatok szabadtéren, de akár online is. A betegségről és az egyesület felhívásáról Hadobásné Kiss Hedvig, az egyesület elnöke beszélt lapunknak.

Fontos a terápia

Elmondta, a demencia bárkit érinthet, ezért is lényeges, hogy időben felismerjük, hiszen akkor eredményesebben tudunk küzdeni ellene.

– A felmérések azt mutatják, a betegek közel 80 százalékát otthon, a családtagok ápolják és gondozzák. A családtagok sokszor feláldozzák a saját életüket, hogy megteremthessék szeretteiknek a megfelelő életkörülményeket. A Memória Melódiához hasonló közös programoknak hatalmas összetartó ereje van, hiszen ez egy közös erőfeszítés, közös a cél, az élmény, ami után együtt osztoznak az örömben is. Aktivizáltuk a megye szociális intézményeit, és bár a kezdeményezés egy országos felhívás, mi a megye 97 intézményére fókuszáltunk – tudtuk meg az egyesület elnökétől, aki hangsúlyozta: nagyon fontos volt, hogy az intézményeknek legyen demens betegük és terápiás foglalkozásuk is.

– Sajnos van, hogy beteg van, terápia azonban nincs. Azt szeretnénk elérni, hogy mindenhol legyen lehetőség terápiás foglalkozásra, ahol demenciával küzdő embert ápolnak, hiszen ezáltal késleltethetjük az állapot súlyosbodását. A pályázatban az intézmények videóra vették a foglalkozásaikat, megmutatták, hogyan gyógyítják a betegségben szenvedőket a zene erejével, a kisfilmekre pedig az egyesületünk közösségi oldalán szavazhatott a közönség. A Fehérgyarmati Városi Szociális Intézmény nyerte a videópályázatot. Azt kell mondjam, az intézményvezető, Nagyné Koncz Mariann nagyon elhivatott, úgy vélem, ilyen szakemberből kellene még sok-sok. Ugyanakkor az egyik szemem sír, a másik nevet: nagyon örülök, hogy valami elindult, de nagyobb aktivitásra számítottam megyénk intézményei részéről – osztotta meg az elnök, majd kiemelte, a filmek remekül visszaadják, hogy mit élnek át az idősek a foglalkozások alatt: az elégedettség tükröződik az arcukon, a gondoskodás és az odafigyelés pedig minden pályaműben tetten érhető.

Az ismeretek szélesítése

– Azt szeretnénk, ha a jövőben még nagyobb hangsúlyt fektetnének a demens betegekre és a terápiára a szociális intézmények. Ez azért is fontos, mert az időskori betegség egy jelentős része diagnosztizálatlan marad – hívta fel a figyelmet Hadobásné Kiss Hedvig, aki oktatóként demenciagondozó képzésekben vesz részt. Megyénk szociális dolgozóinak nyújt lehetőséget, hogy felkészüljenek a speciális ellátásra, azonban nemcsak a szociális szférában, hanem az egészségügyben dolgozóknak is szükségük van erre a tudásra.

– Fontos, hogy minél több ember kapjon megfelelő tájékoztatást, hogy időben felismerjék a családok a az idősek betegségét. Jövőre országos léptékűre bővítjük a programot, a mostani győztes pedig a Mandala Dalszínháztól egy musical-csokrot kap, amivel a magas színvonalú és áldozatos munkájukat szeretnénk meghálálni – zárta gondolatait az Élet Forrása Egyesület elnöke.

Borítókép: Hadobásné Kiss Hedvig szeretné, ha nagyobb hangsúlyt fektetnének a demens betegekre | Fotó: Bodnár Zsolt

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában