Repülőnap

2021.09.27. 17:30

„Ápoljuk a repülés szeretetét”

VNA

Fotó: Sipeki Péter

Hatalmas zajjal és nagy port kavarva indultak be a robusztus MI–17-es katonai helikopter rotorlapátjai szombaton a balkányi reptéren, majd a terepszínűre festett légi jármű felemelkedett az égbe, hogy utasai ejtőernyővel kiugorhassanak belőle. Szerencsére nem egy éles bevetés miatt volt szükség minderre, csupán a második alkalommal megrendezett Plangi Airport Repülőnap egyik látványos bemutatójaként élvezhette a közönség a nem mindennapi jelenetet.

Vonzó magasság

– Ezzel a rendezvénnyel ugyanaz a célunk, mint a reptér megnyitásával: hogy ápoljuk a repülés szeretetét, és az eddig megszerzett tudást átadjuk a következő generációknak – mondta el lapunknak Plangár János, az esemény főszervezője és a reptér tulajdonosa.

– Napjainkban is nagyon sokakat érdekel a repülés, azonban úgy gondolom, hogy amikor a rendszerváltás után megszűntek a Magyar Honvédelmi Szövetség alapszervezetei, egy kicsit magára maradt a sportrepülés. Szeretnénk, hogy minél több fiatal megismerhesse, megszerethesse és megtanulhassa a repülősportok különböző válfajait, ebben együttműködnénk a Honvédelmi Sportszövetséggel is.

– Már középiskolásként is vonzott a repülés, aztán amikor a nyolcvanas években katona voltam, és egy szeptemberi napon Kiskunfélegyháza felé kúsztunk a tarlóföldön, egy légitámadás mozzanatait imitálva motoros sárkányrepülőkkel repültek. Ahogy ott felnéztem az égre, csodálatos volt látni ezeket a légi járműveket, és akkor eldöntöttem, hogy nekem is repülnöm kell – árulta el Plangár János arról, hogy ő hogyan szeretett bele ebbe a világba. – Amint leszereltem, azonnal jelentkeztem egy képzésre, és 1989-ben már saját géppel repültem.

Egy igazi példakép

Sárkányrepülők a balkányi repülőnapon is felszálltak, csakúgy, mint motoros siklóernyők, egy SK–61-es Bulldog repülő, ultrakönnyű kategóriás gépek és még sok más érdekesség is. A rendezvényen megyénk legendás szülöttével, az első és ez idáig egyetlen magyar űrhajóssal, Farkas Bertalannal is találkozhattak az érdeklődők, aki kérdésünkre kifejette: a repülés adta érzéseket nem lehet elmagyarázni, ezt ki kell próbálni, és aki egyszer megtette, nagy valószínűséggel újra vágyni fog a magasba.

– Szerencsém volt, sokat repültem többféle repülőtípussal is, beleértve a szuperszonikus vadászgépet, majd végül eljuthattam a világűrbe is, ami persze már egy teljesen más műfaj, és egyben a világ legcsodálatosabb élménye – fűzte hozzá Farkas Bertalan. – Sokszor megkérdezik tőlem, hogy milyen gépeken voltam eddig, pedig egyszerűbb lenne azt felsorolnom, hogy min nem repültem – talán csak a repülőszőnyeget nem próbáltam még. Biztos vagyok benne, hogy nagyon sokan vannak ebben az országban, akik a repülés szerelmesei, és akiknek a gépek hangját hallgatni nem zavaró, hanem egy felemelő érzés. Én is mindig felnézek az égre, hogy lássam a több mint 10-11 ezer méter magasan sikló repülőket.

– Nagyon aranyosak a gyerekek, amikor odajönnek hozzám, és mutatják az olvasókönyvüket: nézd csak, Berci bácsi, tanultunk rólad! – tette hozzá, miután a kisiskolásoktól az idősebb korosztályig rengetegen szólították meg egy-egy fotóért vagy aláírásért. – Örülnék, ha ezek közül a fiatalok közül minél hamarabb kikerülhetne a következő magyar űrhajós, méghozzá nem űrturistaként, hanem profi módon felkészítve, kutatómunkát végezve – legyen akár fiú, akár lány. Ez egy nagyon fontos „házi feladat” az életemben.

Száguldás az égen

A műrepülő Európa-bajnok és többszörös Guinness-rekorder Veres Zoltán stílusosan repülővel érkezett Balkányba, és mielőtt leszállt volna, egy rendkívül látványos produkcióval ejtette ámulatba a közönséget.

– A légi bemutatóim általában improvizatívak, soha nincsenek megtervezve. Amit ezen a repülőnapon láthatott a közönség, az „csak itt, csak most” jelleggel a balkányiaknak szólt – mesélte lapunknak arról, hogy milyen műsorral készült. – Nehéz meghatározni, hogy melyik mutatvány a legnehezebb, hiszen ez olyan, mintha egy free jazzt játszó zongoraművésztől kérdeznénk ugyanezt: olyan komplex az egész, hogy nehéz elválasztani egymástól a figurákat. A földközeli elemeket hatalmas precizitást követelnek, a magasban látható autorotációs figuráknál pedig arra kell ügyelni, nehogy belezavarodjon a pilóta. Az elmúlt harminc év tapasztalatával azonban mindez egy önfeledt repülést jelent számomra.

– Ez egy amerikai gyártmányú, MXS típusú gép, amelyet egyedi megrendelésre gyártottak, összesen 22 van belőle a világon – árulta el Veres Zoltán arról a műrepülőről, amellyel a balkányi bemutatót is tartotta. – Arról nevezetes, hogy teljes mértékben kompozit technológiával épült: szénszálas, és ezért ilyen könnyű, mindössze 540 kilogrammos. Egy másik típusból fejlesztették ki, annak a hibáit kijavítva, most a világ egyik legjobb repülőgépe. Egy 340 lőerős, hathengeres boxermotor hajtja, ennek köszönhető a fantasztikus teljesítménye, amelyet jól mutat, hogy egy orsózó mozdulatot kevesebb mint egy másodperc alatt tesz meg. Nagyon gyors: az utazósebessége 350, a végsebessége pedig 420 km/h.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában