Mándok

2021.09.23. 08:18

Bringás reggelivel várták a város lakóit

KM

Az idén már kilencedik alkalommal csatlakozott az Európai Mobilitási Hét elnevezésű kezdeményezéshez a mándoki önkormányzat. A felső-szabolcsi várossal együtt több mint 40 ország 2532 települése vett részt kontinensszerte ebben a mozgalomban.

A kezdeményezés lényege, hogy évente szeptember 16. és 22. között olyan programokat szerveznek a városban, amelyek az egészséges, környezettudatos életmódot és a fenntartható közlekedést népszerűsítik.

Pontokat gyűjthettek

Mindig van egy központi témája, jelmondata a hétnek, az idén a közlekedésbiztonságra helyezték a fókuszt a szervezők. Szeptember 19-én a következő programok várták a település lakóit: bringás reggeli meleg teával és süteménnyel, parkkör, zebraőrszolgálat, KRESZ-suli, tévúton pálya – a részegszemüveget lehetett kipróbálni, kerékpáros ügyességi pálya, bringaszerviz, kerékpáros időutazás, bringa turmix. Akik teljesítették a feladatokat, ajándékban részesültek. A legtöbb pontot gyűjtők között kisorsoltak egy nagy értékű kerékpárt, egy rollert és egy gördeszkát. A díjakat Pekó László, Mándok polgármestere adta át a nyerteseknek.

Látványos triál show-t is láthattak a jelenlévők, volt emberátugrás, égőkötél-ugrás és ugrókötelezés kerékpárral. Az esős időjárás ellenére szép számmal jelentek meg a gyermekek, akik jól érezték magukat a szuper dél­előttön.

Borítókép: Pekó László polgármester adta át a nyereményeket | Fotó: Petrika László

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában