Rokonság

2021.09.19. 11:30

Egy család, két ág, két külön világ

A Vitányi-család szorosan kötődik Nyíregyházához.

Komiszár Dénes

Életének 96. évében, szeptember 6-án elhunyt Vitányi Iván baloldali politikus. Kevesen tudják, hogy a vitányi előnevű Vitányi-család a Horthykkal állt rokonságban, azt még kevesebben, hogy a család Nyíregyházához is kötődik.

A Horthy-családnak két ága van: az idősebb, amelyből Horthy Miklós származott, szabolcsi eredetű; erdélyi kitérővel ismét Szabolcsban éltek generációkon keresztül – a kormányzó édesapja Ramocsaházán született – és az ifjabb ág, amely Bereg megyében és Nyíregyházán élt.

Udvarhűek és kurucok

A két ág nem csak időben és térben, felfogásban is kissé eltávolodott egymástól. Az idősebb ágat Horthy István (1830–1904) főrendiházi tag és fia, Miklós (1868–1957) altengernagy, flottaparancsnok, királyi szárnysegéd Ferenc Józsefhez és Tisza Istvánhoz fűződő kapcsolatai révén inkább „udvarhűnek”, míg a Felső-Tisza-vidéki családtagokat „kurucnak” titulálták még a családi emlékezeten belül is. Dr. Horthy István (1879–1953) ügyvéd, közjegyző, a Bessenyei Kör titkára, a Magyar–Orosz Jogi Szótár társszerzője volt. Szép verseket írt, családi sírja az Északi temető IV. parcellájában található. Egykor szebb napokat megélt lakóházának már csak omladozó homlokzata áll a Kossuth téren, a Magyarok Nagyasszonya-társszékesegyház és a törvényszék épülete között. Ő volt id. Vitányi Iván (1889–1957) hadbíró százados, közjegyző felettese.

Rokonság, távolság

Amikor a Horthy-családról írt könyvem kéziratának lezárásán dolgoztam 2015 nyarán, egy ismeretlen számról hívtak. Bemutatkozott a hívó, a hangot megismertem a tévében ismert tónusa alapján: „Vitányi Iván vagyok. Hallottam, hogy könyvet írsz a családunkról, aminek nagyon örülök és megtisztelsz vele. Ezért megkérlek, hogy tegezzél. Ha Pesten jársz, szólj előre, hogy tudjunk találkozni!” Beszéltünk a családról, a Vitányiak és a Horthyk kapcsolatáról. Tudtam róla, hogy ő is Horthy-leszármazott: nagyanyja, Ágnes egy hónappal volt idősebb a kormányzónál. Eltérő nézeteket vallott a család két ága, nem is nagyon tartották a kapcsolatot. Margócsy József egy előadásán ezt mondta, amit osztálytársától, Horthy Györgytől hallott a két ág viszonyáról: „Mi tartottuk a rokonságot, ők a távolságot”.

Vitányi Iván 2014-ben megjelent családtörténeti kötete (A küszöbember. Életem történetei Horthytól Orbánig) részletesen ismertette a család több évszázados históriáját. Megemlékezett a nyíregyházi időszakról is: „Háromtól négyéves koromig Nyíregyházán laktunk. Ez volt édesapám első közjegyző-helyettesi állása. Főnöke rokonunk, Horthy István volt, Pista bácsi, aki a református (római katolikus) templom mellett lakott – ha arra járok, most is mindig megállok emlékezni. Mi pedig már a Bujtos felé, a Közép utcában, elég szerény körülmények között, kis kétszobás lakásban, több más lakóval egy udvarban. Átellenben néhány házzal odébb ma emléktábla jelzi Krúdy Gyula akkori otthonát. (Amikor mi odaköltöztünk, ő már meghalt.) Az udvarban lakott a Mező-család, két – nálam két-három évvel idősebb – kislánnyal.”

Ilyen a genetika

Bár a személyes találkozás végül nem jött össze, idősebb fiával, Ivánnal több üzenetet váltottam, amelyben sikerült pontosítani az egykori lakóház helyét. Mivel az épületet a közelmúltban lebontották és egy új társasház áll a helyén, talán az új tulajdonosok sem veszik rossz néven, ha elárulom, hogy a 6. szám volt. Sikerült lefotózni az akkor már üresen álló, régi házat. Érdekesség, hogy az idős Vitányi Iván arcvonásai sok hasonlóságot mutattak a már emigrációban élő Horthy Miklóssal. Hiába, ilyen a genetika…

Én sem tudok mást mondani vele kapcsolatban, mint amit a miniszterelnök írt közösségi oldalán: „Tisztelettel búcsúzunk!”

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában