Egy zaklató öreg férfival indult a lány pokoljárása a szabolcsi éjszakában

–Tegnap Nyíregyházán, a Kossuth téren vártam a 22 óra 35-kor induló buszt – írta olvasónk. – Leült mellém egy bácsi. Kérdezgetett, hogy hová megyek. Nem igazán akartam beszélni erről vele, hiszen nem ismertem. Azt mondta, szégyelljem magam, és a pokolra jutok, amiért dohányzom. Ezt már elég hangosan mondta. Mellettem ült egy úr, és megkérte a hangos férfit, hogy hagyjon békén. Erre a bácsi azt mondta, ne szóljon bele a dolgunkba. Én mondta, hogy hagyjon békén, semmi dolgunk nincs. Aztán vitatkozásba kezdtek. Egy fiatal srác is beszállt a vitába, aki elküldte. Szeretném nekik megköszönni hogy megvédtek, és bebizonyították, hogy vannak még jó emberek és vigyázunk egymásra!

Ám a történetem itt még nem ért véget.

Felszálltam a buszra. Egy faluval arrébb szálltam le, mint ahová tartottam. Sötét volt és nem láttam a megállót... Hozzá teszem, nem is vagyok olyan járatos ezen az útvonalon. Nagyon sötét volt. Rájöttem, hogy nem jó helyen vagyok. A telefonom pár perccel azután, hogy leszálltam kikapcsolt, így reagálni sem tudtam a történtekre. Sétáltam egyedül a sötét utcán és fáztam nagyon, de a félelmem nagyobb volt. Megláttam egy fiatal párt, kértem, hogy segítsenek, mert eltévedtem. Hol vagyok? Hogy kell eljutnom az úti célomhoz. Azt mondták, nincs messze, menjek végig egyenesen. Láttam, nem érdekli őket a problémám. Tovább mentem. Nagyon sötét volt. Ugattak a kutyák. Nem tudtam, mi vár rám. Ekkor figyelmes lettem arra, hogy egy autó megállt egy pár házzal arrébb. Nem volt mit veszítenem. Odamentem. Nagyon kedves volt az úr. Elmondtam mi a problémám. A felesége is az autóban ült, szólt neki. Hezitálás nélkül azt mondta, üljek be, elvisznek. Nagyon ideges voltam és féltem, de megnyugtattak. Elvittek az úti célomhoz. Amikor megálltak, megkérdeztem, mivel tartozom, mit adhatnék. Tudtam, hogy ez egy olyan dolog, amit nem lehet pénzzel megköszönni. Azt mondták, jó szóval tartozom. Azt mondtam nekik, Isten áldja őket és köszönöm szépen, hálás vagyok. Lehet, hogy az életemet mentették meg. Nem tudom olvassák-e ezeket a sorokat, de annyit szeretnék üzenni nekik, hogy Isten mindent lát, és ahogy velem volt akkor, amikor ők segítettek, úgy legyen velük is és kísérje végig az életüket a szeretet, a boldogság és az egészség. Köszönöm hogy bebizonyították, hogy nincs elveszve a világ! – zárta sorait olvasónk.