Jegyzet

2021.09.16. 20:05

Hősök

Jernei Gábor

A hősök nem küldetésre születnek, hanem életüknek adott szakaszában eljutnak egy olyan pontra, amikor dönteniük kell. Mindig van egy könnyebb és egy nehezebb út, még akkor is, ha két rossz megoldás közül kell választani. A héroszok arról ismerszenek meg, mindig a második lehetőség felé indulnak el.

Nehéz teher olyan gyereket nevelni, akiről tudni lehet, éljen bármeddig is, önállóan nem tud majd létezni, mindig függeni fog valaki jó szándékától, feltétlen szeretetétől, erőn felüli fáradhatatlanságától, csüggedhetetlen akaratától.

Az Angyalom díj őket jutalmazza a maga eszközeivel. Kicsit megmutatja azokat az anyukákat, akik nem hódolnak be a sorsuknak, hanem elhatározták, hogy a lehető legjobbat hozzák ki abból a helyzetből, amit a kívülállók legtöbbje reménytelennek ítél. Tavaly az ibrányi Anikóra, az idén a nyíregyházi Anitára irányul egy cseppnyivel több figyelem, akik azzal együtt igazán erősek, hogy mernek sokszor gyengék lenni, majd letörölve a könnyeiket újból felkelni és folytatni. Nem csupán ők ketten vannak ilyen helyzetben. Velük együtt mindannyian megérdemlik a feltétlen elismerést.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában