utazás

2021.09.03. 07:59

Kolozsváron is hódítottak

A nyíregyházi fürdő vitte az idén a prímet Kolozsváron.

KM

A Nyíregyházi Turisztikai Nonprofit Kft. munkatársai ismét Kolozsváron jártak, hogy a Sóstó-Gyógyfürdők Zrt. kollégáival közösen népszerűsítsék a szabolcs-szatmár-beregi megyeszékhely idegenforgalmi, turisztikai kínálatát az erdélyi magyarság történelmi és kulturális központjában.

Farkas utcai forgatag

A 12. Kolozsvári Magyar Napokat az újrakezdés jegyében rendezték meg: a koronavírus-járványhelyzet csillapodásával megújulva ünnepelhettek és szórakozhattak az emberek a rendezvény több száz programpontján. Nyíregyháza, mint egyedüli magyar turisztikai szolgáltató mutatkozott be a Farkas utcai forgatagban, ahol – mivel a rendezvényhelyszín vásárnak számított, a román hatályos rendelkezések értelmében korlátozások nélkül volt látogatható – szép számmal jelentek meg az érdeklődők.

A koncertek, a könyvárusok és a kézművesek mellett az iroda turisztikai ajánlataival színesítette az esemény palettáját és prospektusokkal, valamint a térségre jellemző eredetvédett pálinkákkal várta a látogatókat. A település nevét korábban többen a Nyíregyházi Állatparkkal azonosították, de most kifejezetten sokan kérdezősködtek a fürdő szolgáltatásait illetően. Keresték az új attrakciókat és a program-, valamint szálláslehetőségeket. Nagyon sok kérdés foglalkozott a magyarországi járványügyi helyzettel és a hatályban lévő korlátozásokkal. A gyermekek legnagyobb örömére „életre kelt” a Nyíregyházi Állatpark fehér tigrise is.

Vonzzák a külföldieket is

– A külföldi turisták közül Romániából érkezett a legtöbb vendég Nyíregyházára az elmúlt években, és a legtöbb vendégéjszaka is hozzájuk köthető – mondta Furkóné Szabó Marianna, a Nyíregyházi Turisztikai Nonprofit Kft. ügyvezetője.

– Tavaly a koronavírus-járvány okozta helyzet miatt elsősorban a belföldi vendégforgalomra koncentráltunk, de fontos tudatosan tervezni, és a nemzetközi piacon is fenntartani a jelenlétünket. Azt látjuk, hogy a gazdag turisztikai kínálatunknak köszönhetően és a korlátozások lazítása révén újra megjelentek a külföldi turisták városunkban. Kifejezetten örülünk, amikor az online aktivitások mellett ismét személyesen jelenhetünk meg egy-egy rendezvényen. A kolozsvári részvétel, az ezzel egyidőben zajló Partiumi Magyar Napok Szatmárnémetiben, vagy a július utolsó napján rendezett Summer Festival Kassán is kiváló lehetőség volt arra, hogy hitelesen képviseljük Nyíregyházát.

Borítókép: A gyermekek körülrajongták az állatparkot népszerűsítő fehér tigrist | Fotó: Nyíregyházi TDM

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában