Nagy megtiszteltetés!

2021.09.16. 15:10

Szentimrés kisdiák adott ajándékot a pápának!

Kovács Patrik vagyok, a Nyíregyházi Szent Imre Katolikus Általános Iskola 1.a osztályos tanulója – kezdi írását a kisfiú, akinek a szülei segítettek megírni ezt a levelet.

Nagy megtiszteltetésben volt részem, ugyanis felkérést kaptam az Ajakon élő Takács Károlynétól, aki az Ajaki Tamási Áron Katolikus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Óvoda és Bölcsőde Intézményegység vezetője, hogy 2021. 09.12-én a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus záró miséjének keretében adjam át Ferenc Pápa részére az adományt.

A felkérést természetesen nagy örömmel elfogadtam. Mindezt a vallásosságot a szüleimtől és nagyszüleimtől kaptam. Édesanyám Máriás leány volt, vitte a Mária szobrot, illetve a családommal sok egyházi búcsúba járunk. Az idén lehetőségem volt részt venni a Mezőkövesdi Jézus Szíve búcsúban, ahol én vittem az ajaki táblát, a Máriapócsi Nagyboldogasszony illetve az Ajaki templom búcsúban, ahol nagyapámmal együtt vittem a Szeretetláng Szűzanya szobrát. Születésemtől kezdve minden héten járok templomba.

A Pápával találkozni felemelő érzés volt számomra. Budapesten, a Hősök terén bemutatott szentmisén testvéremmel, Kovács Annával, aki a Szent Imre Katolikus Óvoda Pillangó csoport tagja, illetve nagymamámmal, Hasulyó Ferencnével, aki az ajaki katolikus egyházközség képviselő testületének tagja, és nagyapámmal, Hasulyó Ferenccel, aki az ajaki Mária Légió csoportvezetője, járultunk a Szentatya elé. Ferenc Pápa nagyon barátságos volt velünk, és Anna testvéremnek és nekem is a homlokomra rajzolt egy keresztet, illetve pápai áldásban részesültünk. Felejthetetlen pillanatokat éltünk át.

Nagy büszkeséggel képviseltem Ajak várost a hagyományőrző népviseletben, illetve a Szent Imre Katolikus Általános Iskolát is, mint aktív tanulója.

- Kovács Patrik, 1.a

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában