Kisvárda

2021.09.06. 16:02

A kisvárdai Várda Meat üzemavatása

Fotó: Pusztai Sándor

A nyírbátori és a nyírmeggyesi látogatással még nem ért véget a külgazdasági és külügyminiszter Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei vendégeskedése, Szijjártó Péter ugyanis a kisvárdai Várda Meat üzemavatására is hivatalos volt. A csirkevágás és -feldolgozás után fennmaradt melléktermékek továbbhasznosításával foglalkozó vállalkozás egy 5,3 milliárdos beruházásnak köszönhetően egy új üzemmel bővült.

- A Várda Meat elsődlegesen az exportpiacokra gyárt, a mostani fejlesztést a magyar kormány 1,6 milliárd forinttal támogatta. Magyarország a tizenegyedik legnyitottabb piac jelenleg, az export/GDP mutatónk meghaladja a 83 százalékot – mondta Szijjártó Péter, aki kiemelte, ma hazánkban 4,7 millióan dolgoznak, ilyen mutatókkal a rendszerváltoztatás óta nem büszkélkedhetett hazánk.

- Erős élelmiszeripar nélkül nem lehet erős a magyar gazdaság, a fejlődéshez pedig kellenek a beruházások. A kormány ebben igyekszik partner lenni, és segíteni a hazai vállalkozásokat – emelte ki a külgazdasági és külügyminiszter. Seszták Miklós, a térség országgyűlési képviselője szerint ez a fejlesztés egy üzenet, egy meghívó. – Szeretnék minél több befektetőt arra biztatni, hogy merjen az ország ezen térségében fejleszteni – hívta fel a figyelmet Seszták Miklós.

– A beruházás során vállaltunk egy ötven fős létszámbővítést, mindezt 10 éves fenntartási kötelezettséggel – fogalmazott Csépke Ferenc, a Várda Meat ügyvezetője.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában