Nyíregyháza

2021.09.29. 20:00

Új lendületet hozott az új nyíregyházi kapitány

Tóth Attila dinamikus ellenőrzést vezetett be, s nem csak a földről, a levegőből is pásztázzák majd az utakat.

BM

Tóth Attila alezredes szeptember elsejétől lett Nyíregyháza rendőrkapitánya | Fotó: Sipeki Péter

Fotó: Sipeki Peter

Járőrként indult el a rendőrségi ranglétrán, majd egyre feljebb lépve, minden szakterületen szerzett ismeretekkel, jártassággal lett szeptember elsejétől Nyíregyháza rendőrkapitánya Tóth Attila alezredes. Az érettségi után nem azért jelentkezett a Miskolci Rendőr Szakközépiskolába, mert ez volt a gyermekkori álma, de a családban annyian teljesítettek szolgálatot egyenruhás szervezetnél, hogy valahol kódolva volt, ő is ilyen hivatást választ.

Végigjárta a ranglétrát

– Akkor még nem voltam biztos benne, hogy ez az én utam – jegyzi meg az indulásról, de eldöntötte, kitűnővel végzi el a szakközépiskolát, mert az felvételi nélküli bejutást jelentett a Rendőrtiszti Főiskolára. A diplomához szükség volt két év hivatásos szolgálati jogviszonyra, így lett járőr szülővárosában, Nyíregyházán.

– Igen fiatal voltam, az idős kollégáktól rengeteget tanultam, és olyan, a végrehajtásban megszerzett tudással lettem gazdagabb, amit később is kiválóan hasznosítottam. Ibrányban megtanultam, mit jelent nagyon keményen dolgozni, vezetői posztot betölteni – utal arra a négy évre, amit bűnügyi csoportvezetőként, az őrsparancsnok helyetteseként töltött a Tisza-parti kisvárosban.

Tóth Attila alezredes szeptember elsejétől lett Nyíregyháza rendőrkapitánya | Fotó: Sipeki Péter

Innen visszakerült Nyíregyházára, s a körzeti megbízotti alosztály vezetőjeként dolgozott; hozzájuk tartozott a megyeszékhely és vonzáskörzete, a bokortanyákkal együtt. Ezután a Nagykállói Rendőrőrs vezetője lett, ami kihívást jelentett, mert nagyon magas ügyszám mellett ekkor volt először egyszemélyi felelős. Két évvel később újra visszatért Nyíregyházára, a közlekedésrendészeti osztály vezetője lett, ami teljesen ismeretlen szakterületet jelentett.

– Hatalmas élmény volt belelátni egy nagyváros közlekedésébe, újításokat hozni, betartatni a közlekedési szabályokat – mondja Tóth Attila azokról az évekről, ám öt év elteltével felkérést kapott a megyei rendőr-főkapitányságról, és a közrendvédelmi osztály vezetésével járó feladatokkal bízták meg.

– Itt a szakma dominált, ez egy szakirányító szervezet, az országos feladatokat és irányokat váltjuk „aprópénzre”, igazítjuk a helyi sajátosságokhoz – magyarázza, de ismét továbblépett, és több mint 4 évig vezette a Vásárosnaményi Rendőrkapitányságot – járjuk végig pályája állomásait szeptember elsejéig, amikortól Nyíregyháza rendőrkapitányává nevezték ki.

Még nem töltötte be a 45. életévét, de 26 évnyi tapasztalattal minden szakterületre van rálátása, tudja, mi jelenthet nehézséget.

A közlekedés többszereplős

– Tudom, mit érez a járőr, a középvezető, a szakirányító, van rálátásom az egész megyére, amit kapitányságvezetőként jól hasznosíthatok – fogalmaz az alezredes, és hozzáteszi: – Szeretném, ha a fiatalos új lendület megjelenne a kapitányság életében, munkájában.

Kihívást jelent maga a szervezet is, hiszen ez az egyik legnagyobb rendőrkapitányság, tíz rendőrőrs tartozik hozzá, illetékességi területe Rakamaztól Rohodig, Újfehértótól Ibrányig tart, 54 településen 250 ezer ember életét, biztonságát és vagyonát óvják napi 24 órában.

– A legfontosabb feladatunk, hogy a lakosság a legnagyobb biztonságban tudja önmagát és a javait – mondja a küldetésükről. Nyíregyháza élhető és biztonságos város, nincsenek bűnügyi gócpontok, csökken a bűncselekmények száma, minimális százalékkal a közlekedési balesetek száma is kevesebb lett, de ez utóbbi veszélyes üzem.

– Nagy kihívás, hogy egy ekkora városban erre is megfelelő ráhatásunk legyen. A jogi szabályozás konkrét és világos, nekünk meg kell próbálnunk betartatni ezeket.

Már el is kezdtünk egy más típusú ellenőrzés-sorozatot. Sokkal több civil járművet használunk, nem a statikus, hanem a dinamikus, közlekedés közbeni ellenőrzésre helyezzük a hangsúlyt

– hoz példát az újításra, s nem kell meglepődni, ha a minket követő civil kocsiról kiderül, rendőrautó, ami felvette, hogy mit csinálunk. Ilyen esetben nincs apelláta.

– A laikus ember azt gondolja, hogy az autósok ennek a célpontjai, de a közlekedés többszereplős, a motorosnak, a kerékpárosnak és a gyalogosnak is be kell tartania a szabályokat. Ha nem teszik, lesz következménye, indul ellenük is szabálysértési eljárás. Hangsúlyozni kell, soha nem az a cél, hogy minél többet bírságoljunk. Nekünk a megelőzés, a szabályok betartása és betartatása a fontos, hogy mindenki épségben hazaérjen – nyomatékosítja a rendőrkapitány, és az sem titok, hogy Tóth Attila tervei szerint hamarosan a levegőből – drónokkal – is vigyázzák a közlekedőket, figyelik a szabályszegőket.

Erősödjön a bizalom!

– Minden kollégámtól azt várom, hogy a cselekmény súlyához igazítsa a szankciót, úgy, mintha ő lenne a szabálysértő. Bárki követhet el hibát, de egy egyszeri eset nem lehet akkora súlyú, mint a notórius szabályszegőé, aki szándékosan követ el kiemelt szabálysértést. Velük szemben élünk a gyorsított eljárás lehetőségével, s előfordulhat, az elkövetéstől számított két órán belül a határozat is a kezében lesz – mondja az alezredes, aki kiemelt területnek tartja a baleset- és bűnmegelőzést az óvodásoktól a nyugdíjasokig.

Azt szeretné, hogy a rendőrség a települések életének fontos része legyen, erősödjön a bizalom, az emberek merjenek szólni, jelezni, s legyen ezekre gyors reagálás.

– Az állomány tagjai – és ebben az előző vezetésnek komoly érdemei vannak – jól felkészültek, készen állnak az új feladatok végrehajtására – ismerte el munkatársait Tóth Attila, akit a kollégái úgy jellemeztek, szigorú, következetes és igazságos.

– Ezt vállalom – mondja, és hisz abban, hogy a jó jót eredményez. – Nincs más feladatom, csak az állománynak irányt szabni, elérni, hogy önszántából arra akarjon mindenki jönni, és megteremteni az ehhez szükséges feltételeket, mert a csapatnak mindenki fontos tagja.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában