Csak a fejét tudták megmenteni a kozák lovasnak

– Utasai, diákok, fiatalok, bányász ruhába öltözött munkások elhozták a megyeszékhelyre a forradalom hírét – amiről nyilván hallottak már a városban élők, ahogy azt is tudták, hogy a Tárnok testvérek néhány nappal korábban meghaltak a pesti harcokban –, illetve ismertették a borsodi munkástanács üzenetét és követeléseit. Arra buzdították a körülöttük egyre növekvő tömeget, hogy a megyeházától sétáljanak át az irodaház elé, és verjék le a tetejéről az elnyomó hatalom jelképét. Néhányan elég bátrak voltak és felmentek az épület tetejére, és letaszították a vörös csillagot, a helyére pedig Tomasovszky András nemzeti színű lobogót tűzött. Közben megérkezett Sóstóról a villamos, amit az emberek megállítottak, felkapaszkodott rá egy hölgy és elszavalta a Nemzeti dalt, ami még inkább fokozta a forradalmi hangulatot. A villamos kalauza leverte a Világ proletárjai, egyesüljetek! feliratú táblát és elénekelték a Himnuszt. Tomasovszkyék nem akarták, hogy szétszéledjenek az emberek. Hallották a hírt – amiről később bebizonyosodott, hogy nem volt igaz –, miszerint a Kossuth Gimnáziumban bezárták a diákokat, ami jó ürügy volt arra, hogy átvonuljanak az iskolához.

A Hősök terén a szabadságharc ötvenedik évfordulóján, 2006-ban avatták fel a zászlókövet, amit Györfi Sándor készített. Nyíregyháza két mártírja, Szilágyi László és Tomasovszky András neve is felkerült a talapzatra, a helyi forradalmi bizottság elnökét és helyettesét 1958 májusában végezték ki – mondta el az emlékmű árnyékában a húsztagú csoportnak Ilyés Gábor.

Nem kímélte a népharag

Bár a séta útvonala máshogy alakult, az időrendiség megköveteli, hogy az utolsó állomással, a kozák lovas szobránál történt eseményekkel folytassuk.

– Az ország első felszabadulási emlékművét 1945. május 1-jén leplezték le. A megrendelője Malinovszkij, a 2. Ukrán Front parancsnoka volt, ő bízta meg 1945 elején Pátzay Pál szobrászt, hogy készítse el az alkotást. A marsall megállapodást kötött a várossal arról, hogy Nyíregyháza megóvja, gondozza az emlékművet, és a kijelölt napokon meg is koszorúzza. Tomasovszkyék 1956. október 26-án dél körül nem koszorúzni indultak a szoborhoz, megpróbálták ledönteni, de ez sem ment könnyen. Drótkötelet kellett hozzá szerezni, jött egy csörlős kocsi, azt megállították, a miskolciak autóit is igénybe vették, így nagy nehezen sikerült a Kozák lovas szobrát letaszítani. A tömeg kalapáccsal verte szét Pátzay alkotását, egyedül a fejet sikerült megmentenie Koroknay Gyula művészettörténésznek, ma a Jósa András Múzeumban őrzik. A felbőszült emberek a talapzatot is szét akarták verni, de csak a középső részt tudták lerombolni, az alsó megmaradt, annak a tetejéről mondott beszédet Tomasovszky András, egy gépkocsira hágott fel Dandos Gyula és egy debreceni egyetemista, ők a diákság nevében szóltak. Ez volt az 1956-os forradalom nyíregyházi tetőpontja. A szobrot aztán újraöntötték, 1989-ben ismét felmerült a kérdés, hogy mi legyen a sorsa. A városvezetés hosszas tanácskozások után úgy határozott, hogy az alkotásnak művészeti értéke miatt a helyén kell maradnia, de szűnjön meg a hősi jellege.

A helyi eseményekhez, mint szerte az országban, hozzátartozott a hatalmi, önkényuralmi jelképek elpusztítása. A Zöld Irodaház után leverték a vörös csillagot többek között a pártház tetejéről is, a különböző intézmények kis Sztálin- és Rákosi-gipszszobrait kidobálták az utcára. A város főtéren álló, az 1944-ben elesett szovjet tisztek díszes sírjait, emlékoszlopait sem kímélte a népharag, és a propagandát harsogó hirdetőtáblákat is leborították a nyíregyházi forradalmárok.

Nem jutottak el a reléállomásig

– A főtéren lévő nyomdát Tomasovszkyék jelképesen elfoglalták, röplapot nyomtattak a borsodi mintájára. Elhatározták, hogy a követeléseket a rádióban is beolvassák, ahová néhányan el is mentek, de az ott dolgozók elmondták, hogy a nyíregyháziak csak délután hatkor kapnak műsoridőt. Ezt nehezen hitték, így kimentek a reléállomáshoz... – magyarázta a helytörténész, mire egy kéz a magasba emelkedett. Zentai Mihály egykori nyíregyházi rádiós jelezte: úgy tudja, hogy csak szerettek volna eljutni addig, de a Damjanich laktanyánál a katonaság közéjük lőtt, ami eltántorította őket és visszafordultak.

– A tűzoltók is kivonultak a térre – vette vissza a szót Ilyés Gábor –, és leverték a városháza homlokzatán lévő, gyűlölt Rákosi címert. Ezután többen bementek az épületbe, mások mellett Szilágyi László is beszédet mondott, délután pedig megalakították az Ideiglenes Forradalmi Bizottságot. Nagy Imrét táviratban biztosították támogatásukról.

A helytörténész végezetül a forradalom utóéletéről is mondott néhány mondatot. Szilágyit és Tomasovszkyt kivégzésük után jeltelen sírokba temették, csak a rendszerváltás után állítottak nekik díszsírhelyet és rehabilitálták őket. Tóth Sándor szobrászművész készítette el a mellszobrukat, melyek ma is láthatóak az Északi temetőben. Érdemes elsétálni a 28-as parcellához is, ahol 2016 óta emléktábla hirdeti, hogy itt hantolták el titokban a város két mártírját. – Természetesen nagyon sokat lehetne még beszélni ezekről a napokról és az utána következő hetekről – jegyezte meg Ilyés Gábor, akinek 2017-ben megjelent, 1956-os emlékjelek Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében című fényképes albumában számtalan érdekességeket találnak az olvasók.

CsA