Porcsalma

2021.10.21. 16:45

Élet zengi be az óvodát

Százmillió forintos intézményfejlesztést adtak át Porcsalmán.

JG

Az ünnepélyes szalagátvágás után | Fotó: önkormányzat

A Magyar Falu Program keretében két évvel ezelőtt született meg a döntés a porcsalmai óvoda bővítéséről. A közel százmillió forintos beruházás azóta befejeződött, és az intézményt szerda délelőtt ünnepélyesen át is adták.

Akadálymentesen

A projekt során a település önkormányzata tulajdonában álló épületben helyet kapott két új csoportszoba egy közös gyerekmosdóval. Ezenkívül közös öltözővel, terasszal, tornaszobával és egy sportszertárral gazdagodott a Mesekert Óvoda.

Az ünnepélyes szalagátvágás után | Fotó: önkormányzat

Mint megtudtuk, a fejlesztés egyik legfontosabb célja az volt, hogy helyben tartsák a porcsalmai polgárokat. Ezenfelül fontosnak tartja a helyi önkormányzat a családok segítését. A beruházás szakmai eredményeként azt várják, hogy még tovább javul az óvodai élet színvonala, a gyermekek életminősége. Az óvoda bővítése teljes fizikai és infokommunikációs akadálymentesítéssel épült. A melegvíz-termelés segítésére pedig két napkollektort is telepítettek.

Régi álom valósult meg

Az ünnepséget Kanyó Imre polgármester nyitotta meg. A megjelenteket köszöntötte Kanyóné Móré Abigél intézményvezető, majd az óvodások adtak műsort.

– A vidékfejlesztést kiemelt feladatának tekinti a kormány – mondta az átadón Baracsi Endre, a megyei közgyűlés alelnöke.

– Nagyon fontos, hogy azok a beruházások valósuljanak meg elsősorban, amelyek a helyi közösségek érdekeit szolgálják. Ez a mostani alkalom is ilyen, hiszen 140 kisgyerek és a szüleik élete válik még könnyebbé. Most egy teljesen megújult létesítményt lakhatnak be a gyerekek és az óvoda dolgozói. Valóra vált a porcsalmaiak egy régi álma, hiszen egy vadonatúj tornaszobával és csoportszobákkal gazdagodott az épület, és ennek köszönhetően jelentős minőségi javulás mehet végbe az intézményben folyó szakmai munkában is. Ez egy valódi befektetés a jövőbe, hiszen vélhetően a porcsalmai óvodások ebben a gyönyörű környezetben felnőve jobban fognak ragaszkodni lakóhelyükhöz.

Sikerprogram

– A Magyar Falu Program igazi sikertörténet, amely a vidéken élő emberek életminőségén jelentősen javított már eddig is – mutatott rá beszédében Kovács Sándor ország­gyűlési képviselő.

– Fontos szerepük van a vidéken élőknek, hiszen ha az országot egy hatalmas faként képzeljük el, a kistelepülések lakói alkotják a hajszálgyökereket, az itteni közösségek táplálják a falvakat, a városokat, és együttesen alkotunk egy egységes nemzetet. Korábban arról beszéltünk, elnéptelenedik a vidék, most azonban az ellenkezőjét tapasztaljuk, a csoknak köszönhetően a mi térségünkben is folyamatosan költöznek be az emberek korábban üresen állt házakba.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában