Felújított óvoda

2021.10.27. 20:27

Hármas ünnep volt Encsencsen

Az oktatásra és a nevelésre fordított pénz befektetés a nemzet jövőjébe – mondta szerda délután Encsencsen dr. Vitályos Eszter európai uniós fejlesztéspolitikáért felelős államtitkár abból az alkalomból, hogy a településen átadták a felújított óvodát, a csapadékvízelvezető rendszer második ütemét és a falu főzőkonyháját.

– A kormány elkötelezett családpolitikát folytat, amelynek számos eleme közül csak az egyik az óvodák, iskolák felújítása – fogalmazott az államtitkár.

Az ünnepi eseményen dr. Simon Miklós országgyűlési képviselő egyebek mellett elmondta, a nyírbátori választókerületbe a rendszerváltás óta nem érkezett annyi pénz fejlesztésekre mint a mostani uniós költségvetési ciklusban.

– Az elmúlt hét évben ebben a körzetben 104 beruházás valósult meg összesen 15 milliárd forintból – emelte ki az országgyűlési képviselő. – Ezek mind olyan fejlesztések voltak, amelyek a vidéken élő emberek életminőségének javítását szolgálják, ebből is látszik, hogy a kormány kiemelten figyel a vidéki emberekre.

(Részletes tudósításunkat a Kelet-Magyarország csütörtöki számában olvashatják)

Ezek is érdekelhetik