Vállaj

2021.10.20. 20:12

Isteni gondviselés kíséri a vállajiakat

A málenkij robotra elhurcolt emberekre is emlékeztek szerdán Vállajon a templombúcsú keretében.

Fotó: [email protected] +36305431120

Soltész Miklós államtitkár a történelmet felidézve a trianoni békediktátumról elmondta, hogy a nagyhatalmakat nem érdekelte, mit foglal magába a történelem, mit jelent egy tájegység.

– A második világháború után sokan úgy gondolták, hogy a szörnyű pusztításokat követően beköszönt a béke. A málenkij robot keretében azonban a szovjetek elhurcolták az embereket, csak Vállajról 234 lakost vittek el, közülük 44-en soha nem tértek haza. Ők három évig iszonyú körülmények között élték az életüket. Az 1950-es évek évek terrorja, valamint a forradalom fájdalmait sokan ma is magukon viselik. Ugyanakkor ez az esemény nemcsak az emlékezésről szól, hiszen egy búcsún is vagyunk.

Feladatunk, hogy segítsük a meghurcoltakat, támogassuk a vidéket, melynek részeként ez a szép templom és a plébánia épülete is megújulhatott. Az időseket és a fiatalokat egyaránt meg kell becsülni, mert mindannyian fontosak a nemzetnek

– emelte ki az államtitkár.

Megújuló templomok, plébániák

Az eseményen jelen volt dr. Simon Miklós országgyűlési képviselő, aki megköszönte a vállaji egyházközségnek és önkormányzatnak mindazt, amit évről évre a málenkij robotra elhurcoltak emlékére tesznek.

– A rendezvényen két posztumusz díszpolgári címet ad át az önkormányzat: dr. Becski Sándor egykori körjegyzőnek és Láng Gyula plébánosnak, aki 100 évvel ezelőtt felépíttette ezt a templomot.

A templomépítő munkát választókörzetünkben folytatjuk: mintegy húsz templom és két tucat egyházi közösségi hely újul meg a jövőben. Több helyen a templomot és plébániát együttesen újítják fel, amire évtizedek óta nem volt példa

– hangsúlyozta dr. Simon Miklós.

– A trianoni békediktátum el akarta szakítani a településünket a magyar hazától, de az isteni gondviselés velünk volt Láng Gyula plébános, esperes és dr. Becski Sándor körjegyző személyében – ezt már Vilmos István, Vállaj polgármestere mondta a jelenlévőknek.

– A két karizmatikus vezető összefogott a néppel, és megmentették a községet az elszakadástól. Ennek ma is óriási a jelentősége, ők 100 év távlatából is világosságot és erőt sugároznak, a példájukat követve megvédhetjük hitünket, magyarságunkat, kultúránkat. A képviselő-testület ezért posztumusz díszpolgári címet adományoz a két vezetőnek – ismertette az esperes és a körjegyző érdemeit a polgármester.

A harmadik díszpolgári címmel díjazott Kardos Dezső nyugalmazott mérnök, író, helytörténész, aki fáradhatatlan munkával kutatta Vállaj történelmét. A polgármester kifejtette: a nyugalmazott mérnök sváb felmenők leszármazottjaként látta meg a napvilágot. Családja földműveléssel foglalkozott, ismerte a sváb gazdálkodás fortélyait, de szülei értelmiségi pályára szánták.

– Előbb a pannonhalmi bencéseknél tanult, majd mérnöki diplomát szerzett Miskolcon. Szülei elbeszélései keltették fel a figyelmét Vállaj történelme iránt, különösen a 18. századtól napjainkig terjedő időszak érdekelte. Az ismereteit tudományos igényességgel tárta az érdeklődők elé, három önálló kötet formájában.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában