Nyíregyháza

2021.10.05. 07:36

Újraépítik a közösségeket

Az idősek világnapját ünnepelték a Nyíregyházi Evangélikus Egyházközség Nagytemplomában.

JG

Az idősek világnapja megyei ünnepségét a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Nyugdíjas Szervezetek Szövetsége a Nyíregyházi Evangélikus Egyházközség Nagytemplomában tartotta október elsején.

Tartozni valahová

Az ünnepség elején dr. Kovács László Attila, a Nyíregyházi Evangélikus Egyházközség igazgató-parókus lelkésze és Baracsi Endre, a megyei közgyűlés alelnöke köszöntötte a megjelenteket.

– Az elmagányosodás a legveszélyesebb az idősekre – mondta beszédében Román Demeterné, a megyei nyugdíjas szervezetek szövetségének az elnöke.

– A pandémia is felhívta erre a figyelmünket. Több mint egy éven keresztül be voltunk zárkózva, a nyugdíjasklubok és -egyesületek tagjai nem tudtak összejöveteleket tartani, ami sokunkra nagyon rossz hatással volt. Felértékelődött a család szerepe, de ezen felül is szükség van arra, hogy az idősek is tartozzanak egy közösséghez, ahol támogatni, segíteni tudják egymást. Sajnos a világjárvány ideje alatt több megyei egyesület és klub is megszűnt és tudjuk, hogy nagyon nehéz feladat ezeket újraszervezni. A mi feladatunk azonban az, hogy ezzel a nehézséggel is szembenézzünk és ahol csak lehet, újraszervezzük a civil szervezeteket, klubokat, hogy teret és alkalmat tudjunk adni a találkozásokra, ami valamennyiünk lelkére jó hatással van.

A köszöntő után ünnepi műsorral kedveskedtek a Túróczy Zoltán Evangélikus Óvoda és Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola diákjai, akik énekkel és hangszeres produkciókkal szórakoztatták a megjelenteket.

A rendezvény végén jutalmakat vett át dr. Kovács Attila rendőr alezredes, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési osztályvezetője, Gurbán Csaba, a városi rendőrkapitányság bűnügyi osztályának kiemelt főnyomozója, Ákli Mártonné, a leveleki Őszi Levél Nyugdíjas Egyesület, Májer Józsefné, a Pócspetri Nyugdíjas Egyesület és Vass Istvánné, a Sényői Nyugdíjas Egyesület vezetője.

Román Demeterné indoklása szerint a közelmúltban ők segítették leginkább a megyei szövetség munkáját.

Borítókép: Román Demeterné felhívta a figyelmet az elmagányosodás veszélyeire | Fotó: Jernei Gábor

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában