Nyíregyháza

2021.10.08. 11:30

Van segítség a szermentes élethez

Ahogy a függőség sem egyik napról a másik napra alakul ki, úgy a változás is egy hosszabb folyamat.

KM

– Ma Magyarországon minden második család közvetve vagy közvetlenül érintett valamilyen szenvedélybetegséggel. Ha erről a témáról van szó, legtöbbünknek az alkoholbetegek, a drogosok jutnak az eszébe, pedig számos más szenvedély is erőteljesen pusztítja családjainkat – mondta lapunknak a Talentum Európai Fejlődésért Közhasznú Alapítvány vezetője. Szoka László szerint némelyekkel talán elnézőbbek, megengedőbbek vagyunk, így nem vesszük olyan komolyan, de attól még ugyanúgy darabokra zúzza a családokat, kapcsolatokat, ilyen lehet a munkamánia, az evési rend­ellenességek, a szex-, gyógyszer- vagy a társfüggőség is.

Elszántsággal, kitartással

Az alapítvány több mint 16 éve nyújt segítséget a Nyíregyházi, Kemecsei, Tisza­vasvári, Nagykállói, Kisvárdai, Ibrányi, Baktalórántházi járás területén szenvedélybetegek és hozzátartozóik számára.

Így hatnak

A depresszánsok lassítják a szervezet működését, az agyi funkciókat is beleértve. Kikapcsolt nyugalmi állapotot idéznek elő (alkohol, marihuana, ópiátszármazékok), nagy mennyiségben azonban még az alkohol is öntudatlan állapotot idézhet elő, ami veszélyes és halált is okozhat.

A stimulánsok fogyasztói ezzel szemben sokkal éberebbek, tettre készebbek, egy túlpörgött, izgalmi állapotba kerülnek, vészhelyzeti állapotban megemelkedik a testhőmérséklet, vérnyomás, gyorsul a szívverés. Sokan fogyasztják, akik fizikai aktivitást igénylő munkát végeznek és szükségük van a plusz energiára. Enyhe és legális stimuláns a tea, a kávé és az energiaitalok, az erősek közé tartoznak és illegálisak az amfetaminok, speed, kokain, ex­tasy, metamfetamin.

A hallucinogének olyan típusú drogok, amelyek a személy észlelésére, érzékelésére vannak hatással. Kitágult pupilla, étvágytalanság, de előfordulhat szájzár, vagy túl beszédessé is válhat az egyén. Tér- és időzavar fordulhat elő és kialakul egy bizarr viselkedés.

– Eddigi szakmai tapasztalatunk azt igazolja, akik eldöntötték, hogy változtatni szeretnének, segítségünkkel valódi sikereket tudnak elérni. Természetesen, ahogy a függőség sem egyik napról a másik napra alakul ki az egyén életében, úgy a változás is egy hosszabb folyamat. Bizony sokszor rögös út vezet az életmódváltáshoz, de kellő elszántsággal és kitartással a siker sem marad el – erősíti meg Szoka László, aki elmondta, egyre inkább azt tapasztalják, hogy a szülő, amikor azzal szembesül, hogy gyermeke valamilyen szert használ, nem tudja, mitévő legyen, honnan kérhet segítséget, információt, pedig van megoldás. A Talentum Alapítvány alacsonyküszöbű és közösségi ellátás keretében ingyenesen nyújtja szolgáltatásait.

Egyéni és családkonzultációk

– Szakembereink azon dolgoznak, hogy személyre szabott és hatékony segítséget nyújtsanak a hozzánk fordulóknak. Lehetőség van arra is, hogy családlátogatáson az érintett lakókörnyezetében tartsuk meg a konzultációkat. Az egyéni és családkonzultációkon, terápiás folyamatokon túl kiemelt hangsúlyt fektetünk a megelőzésre is, így számos helyen tartunk előadásokat, nyújtunk információt és célzott programokat működtetünk – fogalmazott a szervezet vezetője. Várják mindazok jelentkezését, akik úgy döntenek, hogy szeretnének kitörni abból a pusztító szenvedélyből, ami akár már évek óta megkeseríti az életüket. Az első lépés a legnehezebb, mégis a változás, az új élet felé ez vezet – biztat mindenkit Szoka László, hogy elinduljanak a szermentes élet felé vezető úton.

Borítókép: A Talentum Alapítvány szakemberei elkötelezettek | Fotó: alapítvány

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában