Nyíregyháza

2021.11.03. 10:22

A civileknek segítenek

Működésre, programok megtartására és felújításokra lehet pályázni.

JG

A Zöld Kerék Alapítvány rendezvényeire nyújtott be pályázatot

Fotó: llusztráció: Zöld Kerék Alapítvány archívuma

Célegyenesben vannak a Nemzeti Együttműködési Alaphoz benyújtható pályázatok – hangzott el a megyeházán kedden megtartott sajtótájékoztatón.

Külön és együtt

Kiss András, a Hierotheosz Egyesület főtitkára, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Civil Közösségi Szolgáltató Központ operatív igazgatója elmondta, a működésre és programszervezésre benyújtható pályázatok határideje november 3-án, szerdán délután két órakor jár le.

– Az idei összesített keret közel 11 milliárd forint – mondta Kiss András. – A civil szervezetek működésének biztosítására vagy szakmai programjának megvalósítására öt kollégiumnál – közösségi környezet, mobilitás és alkalmazkodás, nemzeti összetartozás, társadalmi felelősségvállalás és az új nemzedék jövőjéért – lehet pályázni maximum 3 millió forintra. Amennyiben egy szervezet összevontan mindkét kategóriára nyújt be pályázatot, a maximális összeg ennél magasabb is lehet. Lehetőség van épületfelújításra is pályázni abban az esetben, ha az adott ingatlan a civil szervezet saját tulajdona, vagy olyan önkormányzati, egyházi tulajdonú épületről van szó, amelyben az érintett szervezet legalább öt évre szóló ingyenes bérleti jogot kapott.

Kiss András hangsúlyozta, azon megyei szervezetek pályázhatnak, amelyeket 2020 december végéig regisztráltak.

– Október elején indítottunk el egy roadshow-t, hogy minél több helyszínen ismertessük ezeket a lehetőségeket. Igyekeztünk minden régióba eljutni, hiszen a tapasztalat az, hogy a megyénkbeli civilek minden évben sikeresen szerepelnek és szeretnénk, ha ez a folyamat folytatódna. Azt is érdemes tudni, hogy a pozitívan elbírált pályázatok benyújtói előfinanszírozásban megkapják a kért összeget, amennyiben ezt igénylik. A megítélt támogatások a 2022 április és 2023 március közötti időszakra szólnak majd – emelte ki az operatív igazgató.

Szakmai bírálat

Van még egy lehetőség, amelynek a határideje november 18-án jár le.

– A helyi és területi hatókörű civil szervezetek egyszerűsített támogatására november közepéig lehet benyújtani a kérelmeket – emelte ki Kiss András. – Itt az igényelhető összeg felső határa 350 ezer forint. Ezeknél a pályázatoknál csak egy szakmai bírálat lesz. Amennyiben ezen megfelel a civil szervezet, akkor az összeget már utalják is.

– Mi már benyújtottuk az idei pályázatunkat – tudtuk meg Kazai Bélától, a Zöld Kerék Alapítvány vezetőjétől. – Az utóbbi években minden alkalommal éltünk ezzel a lehetőséggel, váltakozó sikerrel, de soha nem adjuk fel, hiszen egész évben rengeteg rendezvényt szervezünk és nagy könnyebbséget jelentene, ha egy sikeres pályázattal az ezekhez szükséges anyagi fedezet egy része is a rendelkezésünkre állhatna a jövőben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában