Nyíregyháza

2021.11.04. 11:30

Az áldozatok példája bátorságra biztat

A magyar ügyet és az egyetemes szabadság eszméjét szolgálták az eltiport forradalmárok.

KM

Szovjet tankok Budapest belvárosában: a megszállók kezdetben csak kevesekben bíztak

Elszántak és rettenthetetlenek voltak a pesti srácok 1956 novemberében, pedig a harcuk sajnos bukásra ítéltetett a szovjet megszállók ellen. Sokáig abban bíztak, hogy a felháborodott nemzetközi közvélemény nyomására az agresszor felhagy ártó szándékával, de sajnos nem így történt. A magyar forradalmat ugyan leverték, a nemzeti gyásznapon mégis emelt fővel emlékezünk a hős forradalmárokra.

Ahogy 1848. március 15-e után, úgy 1956 októberében is egy ország mondott nemet az önkényre és az elnyomásra. Emberek százezreinek a szívében lobbant fel a remény, és nem csupán a nagyvárosokban. Végre kimondhatóvá lesz az igazság, eljön a dolgozók oly régen várt szabadsága – hitték sokan. Ez a remény sajnos rövid életűnek bizonyult.

Különös ismétlődés

November 4-én hajnalban ismét idegen megszállók csizmái taposták a szabad életre vágyó magyar nép és a haza földjét. Akkor, 173 esztendővel ezelőtt az orosz cári csapatok, rá 108 évre pedig a szovjet hadsereg indított inváziót a magyar forradalom leverésére, mintha a történelem ismételte volna önmagát. Ma ennek az ordas támadásnak az évfordulóján gyászolunk ismét, és emlékezünk a szocialista blokkból kilépni szándékozó demokratikus rendszer felszámolására. Azon a napon a világ felháborodva ugyan, de tétlenül nézte a szovjetek páncélosainak az előretörését, és egy láncait lerázni próbáló nép egyre kilátástalanabb harcának végkimenetelét.

A rádióban szinte még el sem hangzott a Kádár-kormány megalakulásának a bejelentése, az ország máris ágyúdörgésre ébredt, megindult a támadás a főváros és a nagyobb magyarországi városok ellen.

– Az 1956. évi forradalom és szabadságharc paradoxona, hogy amennyire törvényszerű volt a kitörése, legalább annyira logikus volt a leverése is. Azzal a szovjet hadsereggel, amely győztesen került ki a második világháborúból, nem csupán szembefordulni volt lehetetlen, a legyőzése teljesen képtelen vállalkozásnak bizonyult, 33 év múlva is csupán asztalnál sikerült eldönteni, hogy a hazánkban állomásozó idegen katonáknak haza kell térnie. Az 1956-os forradalom eltiprásának oka így egyértelműen a nyugati kapitalista és a keleti szocialista világrendek szembenállása volt, amelyet a forradalmárok tette tudott csak megrendíteni néhány nap erejéig – mondta el lapunknak dr. Holmár Zoltán történész.

A megyénkben történt

A november 4-ei nyíregyházi történéseket így idézte meg egy másik kutató, néhai levéltáros, dr. Nagy Ferenc: „Ugyanazon a napon, amikor Kisvárdán létrejött az ­MSZMP alapszervezete, az addig a város határában állomásozó szovjet csapatok megszállták Nyíregyházát, és kiszabadították Varga Sándort, az MDP volt megyei titkárát, valamint Fekszi István megyei tanácselnököt. Záhonyban a határőrlaktanyánál heves tűzharc kezdődött a magyar katonák és a szovjet egységek között. A tűzharcban öt ­magyar katona meghalt, huszonkilenc súlyosan megsebesült. A szovjetek veszteségeit nem ismerjük. Ami azután történt a megyében – hasonlóan az ország más területeihez –, az a törvénytelenül, az orosz tankok segítségével hatalomra került vezetés Janus-arcú politikai játszmája volt. Ez mindaddig tartott, amíg az új hatalom nem érezte magát olyan erősnek, hogy igazi céljait a néptömegek elé tárja.”

Elnyomottak, menekültek, sebesültek, halottak és kivégzettek sokasága hozott áldozatot a szabadságért

– adjuk vissza a szót dr. Holmár Zoltánnak.

– Európa keleti felén soha többé nem volt ennyire véres összecsapás a szocialista rendszer elleni megmozdulás miatt, a kontinens nyugati fele pedig a kommunista pártok hitelvesztése miatt végleg megmenekült a szovjet típusú politikai berendezkedéstől. Ma már ismert tény, hogy 1956-ban a környező, akkor szocialista országokban mintegy száz szimpátiatüntetésre, megmozdulásra került sor, amelyek többségében a határon túli magyarság biztosította – nem kis kockázatot vállalva – együttérzéséről és támogatásáról az anyaország küzdelmét. A nyugati magyarság segítő szándékához nem férhet kétség. A forradalom üzenete, emléke és gondolatvilága össze kell hogy kössön minden magyart – emlékeztetett.

Szabadon ünnepelni

Reménytelen ellenállás kezdődött el azzal a nappal, amit a megtorlás, a forradalom vérbe fojtása követett. A honvédjeink egyfelől minisztériumi parancsra, másfelől a szembefordulás hiábavalóságát belátva hamar letették a fegyvert, így hősies visszavágásra már csak a felfegyverzett polgárok és nemzetőrök vállalkozhattak. A fővárosban – a Corvin közben, a Móricz Zsigmond körtéren vagy a Keleti pályaudvarnál – és vidéken is – például Aporligeten – összecsapások kezdődtek. A felkelők abban bíztak, hogy kitartanak, amíg a nemzetközi közvélemény tiltakozása lefegyverzi a támadókat.

Súlyos tévedés volt. A letartóztatottakat kezdetben nem magyarországi, hanem a határon túli, ukrajnai börtönökbe szállították. A megtorlás a kevésbé radikális vidéken is kíméletlen és embertelen volt, s ami 1956 novemberétől és decemberétől, Kádár János hatalomátvétele után elkezdődött, arról szólni is hatalmas lelki teher.

– A tény, hogy 1956 drámáját ma győzelemként, szabadon és büszkén tudjuk ünnepelni, egy jel. Tisztelgés a hősök és az áldozatok előtt – zárjuk írásunkat dr. Holmár Zoltán gondolatával.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában