Nyíregyháza

2021.11.02. 18:07

Az életüket adták a hazáért

Hazánk egyik legjelentősebb kegyeleti parkjában gyújtottak mécsest a világháborús hősökért és áldozatokért kedden, a nyíregyházi Hősök temetőjében.

Fotó: DODO FERENC

A megemlékezésen elhangzott, a temető lélekharangja egy mintegy 100 éves kopjafából készült, ráadásul civil összefogás eredményeként állították két évvel ezelőtt.A város vezetése sokat tett a kegyeleti parkért, elsőként az első világháborúban regnáló vezetők létrehozták a Hősök temetőjét, a jelenlegi pedig néhány évvel ezelőtt felújíttatta.

Dr. Ulrich Attila, Nyíregyháza alpolgármestere beszédében elmondta, a mécsesgyújtás kelta eredetű szokás, de az évszázadok alatt a mindenszentek és a halottak napja az európai keresztény társadalomban is emlékezés ünnepévé vált.

Katonák, családapák, gyermekek

– Ez egy olyan hagyomány, ami nemcsak a saját családunkról szól, hanem mindazokról, akik tettek valamit a társadalomért, a hazáért és eszmékért harcoltak, amiért a legdrágábbat, az életüket adták. A temetőben 14 nemzet mintegy 2800 halottja nyugszik. A hősöket, az elesetteket tisztelnünk kell, és a városvezetés sem csak azért újíttatta fel a temetőt, hogy a háború áldozatai méltó körülmények között nyugodhassanak, hanem azért is, mert a kegyeleti park a város és Közép-Európa egyik szimbóluma – hangsúlyozta az alpolgármester.

Polyák András ezredes, 2. vitéz Vattay Antal Területvédelmi Ezred parancsnoka kiemelte, a temetőben nyugvók katonák voltak, szülők, családapák, gyermekek.

– Az év ezen napján álljunk meg néhány percre, és emlékezzünk azokra, akik már nincsenek közöttünk. Az elhunytak azt tették, amit a hazájuk, a nemzetük megkívánt tőlük, és a katonák egyik legfontosabb gondolata, hogy a halott katona nem ellenség – tette hozzá az ezredes.

A világháborús hősök emlékművénél koszorút helyezett el dr. Ulrich Attila alpolgármester, dr. Barabás László, Ausztria tiszteletbeli konzulja, Roberto Sarcia, Olaszország tiszteletbeli konzulja, valamint Polyák András ezredes és Kertész József százados a honvédség képviseletében. Ortodox ünnepi liturgiát tartott az elhunytakért Krank József parochus.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában