Benzin

2021.11.17. 20:00

Befagytak az árak a benzinkutakon! Mit szólnak hozzá a szabolcsi sofőrök?

Kivártak az autósok a tankolással.

TG

November 15-étől a 95-ös benzin és a gázolaj árának felső határa 480 forint

Forrás: Illusztráció / Dodó Ferenc

Fotó: DODO FERENC

A kormány úgy döntött, november 15-étől a 95-ös benzin és a gázolaj literenkénti árát 480 forintos felső határral rögzíti három hónapra.

– Ez azt jelenti, hogy 480 forintnál olcsóbb lehet a benzin és a gázolaj, de drágább nem. A benzin és a gázolaj ára a gazdaság működésére és általánosságban az árakra is hatással van, ezért döntöttünk így.

– Abban bízunk, hogy a felső határ rögzítése segítséget jelent a gazdaságnak és hozzájárul az infláció mérsékléséhez is – mondta Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter a múlt heti Kormányinfón.

Naponta vezet

A nyíregyházi Hanufer Sándor a Kállói úti körforgalomnál található töltőállomáson tankolta meg kedden reggel a Daciáját. Mint azt lapunknak elmondta, örül a befagyasztott áraknak, hiszen napi rendszerességgel ül a volán mögé, sokat van úton, jelenleg ugyanis a vásárosnaményi Vitka Sportegyesület kézilabda-szakosztályának utánpótlás-igazgatója.

– Most csak harminc litert tankoltam, mert nem szeretem, ha száraz a tank. Remélem, hogy ez a döntés gátat szab a további, a mindennapi életünket érintő áremelkedéseknek, gondolok itt a kenyér vagy más alapvető élelmiszer árára – fogalmazott Hanufer Sándor.

Tarcza Gábor buszsofőr a Trans Tournál, a nyíregyházi benzinkúton „civilként” tankolta meg személyautóját.

– Ma nem dolgozom, csak éppen erre volt dolgom. Benne vagyok egy lakásfelújításban, most vettem ezeket a műanyag nyílászárókat, viszem őket haza Bujra – mutatott az utánfutóra felpakolt ablakokra a harminc esztendős férfi, aki mint azt lapunknak elmondta, örül, hogy a hónapok óta folyamatosan emelkedő üzemanyagárakat hétfőtől három hónapra befagyasztotta a kormány.

Nem hagyja hidegen

– Buszsofőrként dolgozom, de egyébként is sokat ülök a volán mögött, így természetesen sosem hagyott hidegen a benzin és a gázolaj aktuális ára. Nálunk Bujon nincs ATM, így emiatt is sokat járok a megyeszékhelyre – mondta Tarcza Gábor, aki hozzátette, azt azért nem bánta volna, ha hamarabb szánják el a döntéshozók magukat erre a lépésre.

– Van egy kis földünk, kukorica és burgonya volt az idén benne. Jó lett volna, ha már a betakarításkor ezekkel az üzemanyagárakkal dolgozhatunk, de nem panaszkodom, örülök, hogy most 480 forintos literenkénti áron tudtam tankolni – közölte a buji férfi.

Tudnivalók

Nem lehet „nem árusítani” a két terméket (a 95-ös benzint és a gázolajat) ott, ahol eddig lehetett kapni; ahol csak prémium benzin volt kapható az elmúlt 3 hónapban, ott az válik 480 forintossá; ha az ársapkával érintett üzemanyagot nem tudják biztosítani 7 napon belül nyitvatartási időben összesen 48 órán keresztül, akkor üzemszünetet kell hirdetni, vagyis be kell zárnia a kútnak. Erről 24 órán belül kötelező jelentést küldeniük a NAV-nak; a nyitvatartást nem lehet csökkenteni; a kínálat esetleges szűkítése ellen a hatóságok szigorúan fel fognak lépni, biztosítva ezzel a lakosság megfelelő üzemanyag-ellátását.

Veszteségesek is lehetnek a cégek

Az Oplus Kft. a megyében öt benzinkutat üzemeltet, egyet-egyet Balkányban, Nyírturán, Kisvárdán, kettőt pedig a megyeszékhelyen. A vállalkozás tulajdonos-ügyvezetője, Szegfü Tibor lapunk érdeklődésére elmondta, most három hóna- pig azon lesznek, hogy valahogy kitermeljék az önköltséget.

– A múlt heti bejelentés után mindenki kivárta a hétfőt, amikor mind az öt kutunkon nagy volt a forgalom. Sajnos a befagyasztással elvesztettük a versenyelőnyünket, ugyanis mi nem dolgoztunk akkora árréssel, mint a konkurens töltőállomások. Mivel a gáz és a villamosenergia ára folyamatosan emelkedik, a béreket pedig januártól emelnünk kell, így most az is elképzelhető, hogy hónapokig veszteséget fogunk termelni – mondta Szegfü Tibor, az Oplus Kft. tulajdonos-ügyvezetője.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában