Szabolcs-Szatmár-Bereg

2021.11.29. 14:00

Koronavírus – A gyerekeket is védeni kell

Az iskolavédőnők a régi nagy járványokat hozzák fel példaként.

KO

Mint ismert, ezen a héten is folytatódik az oltási akció­hét, amikor egy újabb héten át bármelyik oltóponton előzetes regisztráció nélkül kérhető a koronavírus elleni védőoltás. Az első és második adag mellett az emlékeztető vakcinát is beadják.

Az oltási akcióhéten a 12 év felettiek is megkaphatják a védőoltást, ehhez szülői hozzájárulási nyilatkozat szükséges. A múlt héten országszerte több mint 6 ezer gyerek vette fel így a vakcinát. Ahhoz, hogy kialakuljon a nyáj­immunitás, a gyerekek minél nagyobb részét be kell oltani, hallhatjuk erről nap mint nap a virológusok véleményét. Az idei tanév elején lefutott egy szervezett oltási kampány a 12 év felettieknek.

– A nyíregyházi iskolákban az érintett korosztály körülbelül 30 százaléka élt a lehetőséggel, azóta persze ez a szám, ez az arány növekedhetett, hiszen a gyermekorvosoknál a szülő bármikor kérheti a vakcinát, és vagy időpontot kap a rendelőbe, vagy oltópontra küldik el az oltásért – tudtuk meg Horváth Ernőné iskolavédőnőtől. A nyíregyházi szakembert arról kérdeztük, hogyan állnak a védőoltáshoz a szülők annak tükrében, hogy a gyerekek is nagy számban fertőződtek meg az utóbbi hetekben a kórokozóval, emiatt több iskolában tanulók, osztályok kerültek karanténba.

Hagyjuk őket kérdezni...

– Ott kezdem, hogy a járvány miatt a mi szakmánkban is az addig megszokott és jól bejáratott rutinból ki kellett lépnünk, és alkalmazkodni a pandémia idején előírt szabályokhoz. Az elmúlt 2 tanévben az iskolai életbe nem tudtunk olyan aktívan és a személyes kapcsolatokat ápolva bekapcsolódni, mint azelőtt. Védelmi okokból a legtöbb iskolába a szülő nem mehet be, így ott nem találkozunk személyesen velük, az egészségmegőrzéssel, a család és a gyerekek egészségtudatosságával kapcsolatos tájékoztatásban a digitális eszközökre, hírlevelekre hagyatkozunk.

– A mi szakmánkban fontos a bizalom, empatikusnak kell lennünk a szülőkkel, megértjük bizonytalanságukat, félelmeiket. Egy új helyzetről van szó, olyanról, amilyennel több évtizede, évszázada nem találkozott az ember. Azok a védőoltások, amelyeket használunk csecsemőkorban régóta ismertek, ezért az ellenérvek, amiket a koronavírus elleni vakcina kapcsán felsorakoztatnak a szülők, hogy ez egy új oltás, gyorsan volt rá szükség, hirtelen fejlesztették ki, nem lehet tudni, mi van benne. A másik félelemgóc: hogyan reagál rá a gyermek szervezete. Ezek természetes kérdések, amiket meghallgatunk, szakemberként pedig segítünk megérteni azt, hogy az oltóanyagnak sokkal nagyobb a haszna, mint amennyi esetben tüneteket okozhat a készítmény.

– A legfontosabb, hogy partnerként tekintsünk a szülőkre, és adjunk lehetőséget, hogy kérdezzenek, mert akkor tudunk meggyőző érveket felsorolni a védőoltás mellett. Hangsúlyozzuk, hogy a régi nagy járványokat is a védőoltások törték le, holott az akkori oltóanyagokról sokkal kevesebb tudományos információjuk volt az embereknek, mint amennyit most elérhetnek. Gondoljanak bele, hogyan tűntek el a gyerekek köréből olyan súlyos fertőző betegségek, mint a gyermekbénulás vagy a kanyaró. Ez utóbbiak azonban azokban az országokban, ahol nem kötelező a védőoltás ellenük, ma is felbukkannak, és áldozatokat követelnek – zárta Horváth Ernőné.

A védőnő megjegyezte, ahogyan lejjebb viszik az olthatóság korhatárát, úgy számítanak további kérdésekre a szülőktől...

Borítókép: A régi nagy járványokat is a védőoltások törték le | Illusztráció: MTI

Ezek is érdekelhetik