Magyar Közút

2021.11.26. 10:10

Látványos videó: „Elkotorjuk!”- Így dolgoznak majd az utakon a téli szezonban

Egyelőre bizonytalan, hogy mekkora mennyiségű hó hullhat, de a Magyar Közút Nonprofit Zrt. érintett mérnökségei a szükséges előszórási, majd a hóeltakarítási munkákról is ütemezetten gondoskodni fognak.

Fotó: Magyar Közút

Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzései alapján elsősorban Győr-Moson-Sopron, Vas, Veszprém és Zala megyében, valamint az Északi-középhegység magasabb pontjain pénteken már havazás várható. Egyelőre bizonytalan, hogy mekkora mennyiségű hó hullhat, de a Magyar Közút Nonprofit Zrt. érintett mérnökségei a szükséges előszórási, majd a hóeltakarítási munkákról is ütemezetten gondoskodni fognak.

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. 2021. november 10-én már átállt téli üzemmódra, ez azt jelenti, hogy országosan 95 mérnökségi telephelyén keresztül, 915 munkagéppel és mintegy 3700 munkavállalóval folyamatosan, ütemezetten végzi a téli időszakban a hóeltakarítási és síkosságmentesítési munkákat a 32 ezer kilométeres állami hálózaton (közel 140 ezer kilométernyi belterületi utat az önkormányzatok kezelnek). A tél októberi villámlátogatását követően az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzései alapján a 2021-22-es téli szezonban az évszaknak is megfelelő következő havazásra előreláthatóan Győr-Moson-Sopron, Vas, Veszprém és Zala megyében kerülhet sor, így majd ezekben a térségekben kell majd bevetni a gépeket. Az Alpokalján, Sopron térségében, illetve a Bakonyban lokálisan jelentősebb mennyiségű friss hó várható.

A társaság minden évben részletes információkat oszt meg, hogy mi alapján végzi a téli időszakban a beavatkozásokat, nincs ez másképpen idén sem és egy vadonatúj tájékoztató videóban mutatja be a cég, hogyan dolgoznak majd az országos közúthálózaton a szakemberek:

Ha még ettől is részletesebb és átfogóbb információkat szeretnének kapni az érdeklődők, akkor érdemes a társaság weboldalán a következő linkre kattintani: https://internet.kozut.hu/teli-uzemeltetessel-kapcsolatos-informaciok/.

A Magyar Közút arra kér minden, majd a havazásban érintett területen közlekedőt, hogy még utazás előtt tájékozódjanak az aktuális forgalmi helyzetről, út- és látási viszonyokról a cég Útinform szolgálatának diszpécsereinél vagy a www.utinform.hu oldalon. A közlekedési információkon kívül érdemes még az Országos Meteorológiai Szolgálat www.met.hu oldalát is felkeresni az időjárási előrejelzések kapcsán.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában