Szabolcs-Szatmár-Bereg

2021.11.17. 17:30

Minden szervezet nyerhet

Még az utolsó pillanatokban is pályázhatnak a civil szervezetek a NEA támogatására.

VNA

A szervezetek az alap öt kollégiumához nyújthatják be a pályázatokat: ezek a társadalmi felelősségvállalásért, a mobilitás és alkalmazkodás, a közösségi környezetért, a nemzeti összetartozás valamint az új nemzedékek jövőjéért kollégiumok. A kollégiumok nem bírálják szakmailag a jelentkezéseket, csupán formailag, így minden pontosan és hiánytalanul beadott pályázat számíthat támogatásra.

Fontos részletek

Kiss András, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Civil Közösségi Szolgáltató Központ operatív igazgatója kiemelte, hogy az egyszerűsített pályázaton minimum 100 ezer és maximum 350 ezer forintot igényelhetnek olyan helyi vagy területi hatáskörű alapítványok, egyesületek és szövetségek, amelyeknek az elmúlt két üzleti évben a számviteli beszámolóik főösszege nem haladta meg az 5 millió forintot. Ebbe nem számítanak bele a Magyar Falu Programban nyert támogatások – hiszen bár ezeknek köszönhetően például egy gépjárművel bővülhet egy szervezet eszközparkja, a mindennapos működést vagy egy rendezvény megszervezésének költségeit nem fedezik.

– A koronavírus-járvány miatt számos szervezet hosszú idő után csak nyáron tudott tisztújítást tartani, az emiatt bekövetkező esetleges változásokat mindenképpen jelezni kell egy formailag sikeres pályázathoz. Csak olyan szervezetek tarthatnak igényt a támogatásra, melyeket már több mint két éve bejegyeztek – mondta el az operatív igazgató. – A keretösszeg 1,7 milliárd forint, minden kollégiumnál 349 millió forint pályázható. Először 2019-ben állt nyitva ez a lehetőség, és eddig minden évben 91%-os volt a nyerési arány, a pályázóknak pedig attól sem kell tartaniuk, hogy forráshiány miatt utasítják el őket, ilyenre ugyanis még nem volt példa.

Megyénkben is népszerű

– Egy szervezet csak egy pályázatot nyújthat be, illetve csak akkor, ha az összevont pályázaton nem indult – fűzte hozzá. – Ha mindkettőre jelentkeznek, az lesz az érvényes, amelyiket hamarabb benyújtották. Az idén újdonság, hogy ha a kollégiumok szakmai döntése nyomán nem sikerül az összevonton nyerni, igénylés esetén az adott szervezet még 150 ezer forint erejéig jogosult lesz egyszerűsített pályázatra.

Kiss András elmondta: megyénkben népszerű ez a lehetőség. Első alkalommal 145 pályázóból 138 osztozhatott 20 millió forinton, a második egyszerűsített pályázaton 186 szervezetből 171 nyert összesen 34 millió forint értékben, míg a legutóbb 241 pályázatból 117 felelt meg a követelményeknek, és csaknem 65 millió forintot kaptak.

Borítókép: Korábban a Tettrekész Alapítvány a Gyermekekért is nyert a NEA pályázatán, a szervezet a Móra Ferenc Általános Iskola Petőfi Sándor Tagintézménye | Fotó: iskola

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában