Nyíregyháza

2021.11.28. 15:30

Segítenek a motoros Mikulások

Beteg gyerekeknek és rászoruló családoknak gyűjtenek a vagány Mikulások.

MI

Immár tizenharmadik alkalommal pattannak nyeregbe a Nyír1 Bikers Motoros Alapítvány motoros Mikulásai, hogy Miklós napja alkalmából egy kis színt vigyenek a beteg gyermekek és rászoruló családok hétköznapjaiba. Malakuczi Róbert, az alapítvány elnöke lapunknak elmondta, az a céljuk, hogy évről évre több gyermeknek gyűjtsenek olyan adományokat, melyekkel javíthatnak az életvitelükön.

Nem látogathatnak

– Kezdetben csak néhányan öltöztünk be Mikulásnak, és a városban motorozva szaloncukrot osztogattunk a gyerekeknek. Azonban minden évben egyre többen csatlakoztak hozzánk, ezért döntöttünk úgy, hogy a felvonulásokkor meglátogatjuk a nyíregyházi gyerekosztály kis betegeit. Mindig nagyon örültek az édességnek és a különféle rajzeszközöknek, így talán egy rövid időre elfeledhették a betegségüket. Sajnos a koronavírus-járvány gátat szab ennek a hagyománynak, nem mehetünk be a gyerekosztályra, ráadásul még az sem biztos, hogy a kórház területére bemotorozhatunk, hogy legalább a motoros Mikulások látványa felvidítsa a gyerekeket.

– Az adományátadás azonban nem maradhat el, jelenleg is egyeztetünk a kórházzal, hogy mikor vihetjük be az adományokat. Valószínűleg a tavalyi gyakorlathoz hasonlóan bevisszük az ajándékokat, és majd a dolgozók osztják szét a gyerekek között. Mivel rászoruló családoknak is szeretnénk segíteni, ezért az édesség mellett tartós élelmiszert is szívesen fogadunk, valamint rajz- és íróeszközöket, különféle tisztálkodási szereket is adhatnak nekünk az adakozók – tudtuk meg az alapítvány elnökétől, aki reméli, hogy az idén is sokan csatlakoznak a felvonuláshoz.

Karukat nyújtják

– Sok múlik az időjáráson, a téli hidegben még Mikulás-ruhában sem kellemes motorozni, és nagy hangsúlyt fektetünk a biztonságra is. Azonban az elmúlt években mintegy 200 motorossal vonultunk fel. A visszajelzések alapján az idén is sokan jönnek, de csak akkor, ha nem esik le a hó. Kétségkívül nem mindennapi látvány lenne, ha a hóesésben robognának végig a városon a Mikulások, de a balesetveszély miatt erre nem szívesen vállalkoznánk – tette hozzá Malakuczi Róbert, aki azt is elárulta, november 27-én és 28-án a Nyír Plázában várják az adakozókat, szombaton 10 órától 19 óráig, vasárnap pedig 18 óráig.

– Aki a hétvégén nem ér rá, később is felkereshet minket, november 29-étől december 3-áig 16 és 19 óra között a ­pláza első emeletén. Azonban nem csupán „szakállat növesztve” szeretnénk segíteni, ugyanis december 4-én véradást is szervezünk, szintén a plázában. Úgy vélem, a koronavírus-járvány árnyékában kissé megfogyatkoztak a ­véradó akciók, holott a ­járvány mellett egyéb betegségek is vannak, s a kórhá­zaknak folyamatosan szükségük van a vérutánpótlásra – hangsúlyozta Malakuczi Róbert.

A motoros Mikulások december 5-én pattannak nyeregbe, a gyülekező 10 órakor lesz a pláza parkolójában, majd 11 órától indul útnak a „nagy szakállú” segítők rendhagyó karavánja.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában