Szabolcs-Szatmár-Bereg

2021.12.30. 14:00

Az óév gondjai is elúsznak egy jó szilveszteri fürdőzéssel

A téli hónapokhoz hozzátartoznak a fürdős élmények, jólesik megmártózni a meleg vizű medencékben.

KO

A téli időszakban sem maradnak utazási ajánlatok nélkül azok, akik kikapcsolódásra vágynak, turisztikai szempontból kiemelt időszaknak számít az év utolsó két hete. 
Mint ismert, az elmúlt évben a pandémia alatti korlátozások miatt be kellett zárkózni, ugyanakkor az idén sokan jutalmazzák meg magukat vagy családjukat egy kis pihenéssel. Olyan látnivalókat, élményeket keresnek az emberek, amelyek az érvényes járványügyi szabályozásoknak megfelelően látogathatók. A téli hónapokhoz kifejezetten hozzátartoznak a fürdős élmények, hiszen különösen jólesik megmártózni a meleg vizű medencékben, vagy felpezsdülni a szaunakabinokban. 


A magyarországi fürdőket jelenleg védettségi igazolvány nélkül lehet látogatni, ugyanakkor egyes helyeken belépéskor elkérhetik a védettségi kártyát, ami általában nem jellemző. A Sóstó-Gyógyfürdők Zrt. vezérigazgatója, dr. Podlovics Roland rögtön azzal is kezdte, hogy bár náluk nem szükséges védettségi igazolványt felmutatni, a vendégeik elmondása szerint magas arányban be vannak oltva. 
 


Naponta 500 vendég 

 


– Így, a járvány negyedik hullámában már mindenki felméri saját felelősségét ebben a kérdésben és nem veszélyezteti saját vagy mások egészségét, azt tapasztaljuk, hogy kizárólag egészséges állapotban jönnek hozzánk fürdőzni – emelte ki a vezérigazgató, hozzátéve, hogy a higiénés szabályokból cseppet sem adtak lejjebb, folyamatos a medencékben a magas klórtartalmú fertőtlenítés, és kiegészítő fertőtlenítéseket is végeznek. Szájmaszk a komplexum előterében kötelező, a gyógyászati részen mindenütt viselni kell. Alkalmazottaink csakis egészséges állapotban veszik fel a munkát reggelente, s rendelkezésre állnak gyorstesztek is, ha valakit mégis szűrni kell, mert tüneteket produkál. 
– Az elmúlt héten naponta 500 vendégünk volt, persze nem egy időben, hanem különböző idősávokban. Elsősorban családok érkeznek, helyiek és turisták. A körülöttünk lévő hotelekben szép számban foglaltak a szobák, a Fürdőház is teljes kapacitással működik, nincs okunk panaszra. Köztudott az is, hogy ilyentájt szívesen fizetik be a családok, barátok egymást fürdőzésre, wellness-szolgáltatásokra, ezeket a népszerű ajándékokat így év végén sokan ki is használják. Szilveszterkor a szokott nyitvatartási rend szerint üzemelnek a fürdőink, az Aquarius Élményfürdő december 31-én délután 16 óráig lesz nyitva, a törzsvendégek még a szilveszteri mulatság előtt általában betérnek hozzánk, másnap 10 órától nyitunk és a szokott rendben este 8-kor zárunk – mondta el dr. Podlovics Roland vezérigazgató. 



Nagy a kereslet a pihenésre 

 


Kiss Péterné, a vásárosnaményi Hunor Hotel üzletvezetője a vendégforgalomról hasonlóképp nyilatkozott, a tavalyihoz képest sokkal eredményesebbnek írta le a szállodások 2021-es évét. Náluk a csúcsszezon a nemzetközi vadászati kiállítás idejére esett, amelynek programjai szép számban hoztak látogatót megyénkbe. Telt házas volt a 41 szobás hotel, amely folyamatosan üzemel télen is. 


– Ebben az évben nagyobb volt a kereslet a pihenésre, az utazásra, a Bereget azok választják, akik szeretik a természetet és a csendet, a zajos nagyvárosoktól félrehúzódva akarnak pihenni néhány napot. Mi a wellness-szolgáltatásainkat igyekszünk úgy a vendégeink rendelkezésére bocsátani, hogy ne legyen ott sem zsúfoltság, óvatosak vagyunk, hiszen tart a járvány. Tapasztalataink szerint a védettségi kártyával utazók „szabadon mozognak”, és bátrabban kimozdulnak. Karácsony előtt délig voltunk nyitva, aztán a családdal töltöttük az ünnepet, december 31-én az éttermünk üzemel majd, szilveszteri tálakat készítünk megrendelésre. Sem a szállodánkban, sem a wellnessben nem fogadunk vendéget, ellenben rögtön január 3-án telt házzal nyitunk – jegyezte meg az üzletvezető.

 

Borítókép: Sokan pihennek a kültéri medencében | Fotó: Sipeki Péter

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában