Dubaj

2021.12.10. 07:00

Káprázatos kiállítás a Perzsa-öböl partján

Csenger főépítésze tervezte a Magyar Pavilont, amit megtekintett a nyíregyházi turisztikai szakember.

Bő két hónapja nyitotta meg a kapuit az Expo 2020 Dubai, amit a tokiói olimpiához hasonlóan az eredeti időponthoz képest később rendeztek meg. Közel 200 kiállító ország részvételével várták fél éven keresztül. A Magyar Pavilon sok szempontból is lenyűgöző, ugyanis a tematikája alapján elnyerte a Time Out Dubai újságíróinak elismerését – a világkiállítás pavilonjai közül a 15 legkülönlegesebb közé választották.

Az egész Perzsa-öböl menti régióban ez az első faszerkezetes épület, amit Makovecz Imre egykori tanítványa és munkatársa, Csernyus Lőrinc tervezett. Ő egyébként Csenger főépítésze is. A pavilont tizenhét magyar ács állította össze úgy, hogy az építés alatt egyetlen csepp vizet sem használtak fel. A megalkotásához 560 ezer kiló fára volt szükség.

Odairányították a metrót is

– Nagy élmény volt belépni a Magyar Pavilonba. Ráadásul előnyös a pozíciója is, hiszen éppen a bejárattal szemben található egy olyan pihenőkert, ami a magasba emelkedik, forog, és közben elém tárult a környék fantasztikus panorámája – kezdte élménybeszámolóját Bicsérdy Rita, a nyíregyházi Sky Travel Utazási Iroda vezetője. – Dubaj az Egyesült Arab Emírségek második legnagyobb városa, több mint két és fél millióan lakják. A világkiállítást a város szélén alakították ki. Korábban odáig nem közlekedett a metró, de ez nem jelentett akadályt, kivezették a vonalát. Minden ország külön pavilonban mutatkozik be, egy nap alatt képtelenség az egészet bejárni. Kiadtak egy 20 dirhamba kerülő expó­útlevelet, és ha 50 különböző pavilonban valaki pecsétet gyűjt bele, nyereményjátékon vesz részt.

A Magyar Pavilon neve: Aqua Roots of Hungary. A központi témája a víz, és hazánk vízkincseit, azok kialakulását mutatják be.

Dubaj az arab sivatagban fekszik, tele több mint 100 méteres felhőkarcolókkal, elképesztő építményekkel. A gigantikus ingatlanfejlesztési projekt része a Burdzs Kalifa (a Dubaj-torony), a Pálma-szigetek (Palm Jumeirah), valamint a világ legmagasabb és legdrágább szállodája, a pazar Burdzs al-Arab.

– A házigazdák gazdagsága visszatükröződik a főbejáratnál kialakított fantasztikus épületben. Dubaj történetét olyan filmen lehet megtekinteni, amit homokbuckára vetítenek ki. A kör alakú, óriási vízesések zenei aláfestéssel igazán elképesztő látványt nyújtanak. Nagyon kitettek magukért a szervezők, meg akarták mutatni a világnak a mesés országukat – fűzte hozzá Bicsérdy Rita.

– Nehéz rangsorolni a pavilonokat, de néhány megmaradt bennem. A szingapúri többszintes, sok millió cserepes virág van benne, az egészben a zöld növények dominálnak. A legmagasabb az oroszoké, mozgólépcső visz fel a legfelső emeletre. A szlovénoké nagyon barátságos, kvízjátékokkal mutatják be a híres szülötteiket, a nemzeti kincseiket. A cseheké rendhagyó volt: az egyik kiállítótermüket szeméttel árasztották el, ahol a hulladékhasznosításra hívták fel a figyelmet. A leghosszabb sor az olasz és a német pavilon előtt kígyózott.

Feloldott alkoholtilalom

Népes, negyvenfős delegáció kíséretében Sheikh Mohammed bin Rashid Al Maktoum, az Egyesült Arab Emírségek alelnöke és miniszterelnöke, valamint Dubaj uralkodója, Maktoum bin Mohammed bin Rashid Al Maktoum sejk, Dubaj uralkodóhelyettese, miniszterelnök-helyettese és pénzügyminisztere is meglátogatta a Magyar Pavilont. Leginkább az AquaBar nyerte el a tetszésüket: megkóstolták mind a három unikális ásványvizet, és meghallgatták a történetüket.

A magyar étteremben a kedvencek közé tartozik a tatárbifsztek, az újházi tyúkhúsleves, a gulyás, a csirkepaprikás, a kacsacomb, a dobostorta. Noha az Egyesült Arab Emírségekben alkoholtilalom van érvényben, az Expo 2020 Dubai területe kivétel, ezért a magyar borválogatást is bemutathatják.

– A nekünk klasszikusnak tűnő ételeinket újragondolták a séfek. Én a libamájat kóstoltam meg, és kifejezetten ízlett – jegyezte meg végezetül Bicsérdy Rita.

 

Borítókép: A Magyar Pavilon / Dubaj koronahercege, Hamdan bin Mohammed bin Rasid Al Maktoum Tatár Szabolcs felelős miniszteri biztossal megtekintette a hévízi panorámát is bemutató Magyar Pavilont | Fotó: MTÜ

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában