Szabolcs-Szatmár-Bereg

2021.12.08. 14:00

Megújult az ófehértói iskola (fotók)

Minden tanterem és kiszolgáló helyiség új nyílászárókat kapott, így komfortosabb körülmények között tanulhatnak a kisdiákok.

Fotó:

Megszépült környezetben kezdhették az idei tanévet az ófehértói általános iskolás diákok: az oktatási intézmény épülete több mint 45 millió forintból újult meg.

– A tankerületi központ a Magyar Falu Programban nyert forrást az ófehértói Dr. Hársfalvi Péter Általános Iskola külső nyílászáróinak cseréjére – mondta el Pásztor Gyula Csabáné, a Kisvárdai Tankerületi Központ igazgatója a beruházásról a felújított iskola átadó ünnepségén szerdán. – A programban közel 45 millió forintnyi támogatást kaptunk, azonban a közbeszerzési eljárás során a legkedvezőbb ajánlat is meghaladta az elnyert összeget, így a Kisvárdai Tankerületi Központ a 2021-es költségvetéséből kiegészítette azt.

Közös célok

Pásztor Gyula Csabáné hozzátette: a nyári szünet alatt végeztek a felújítással, így szeptemberben az intézmény 105 tanulója és a pedagógusok már modernebb körülmények közé térhettek vissza. A beruházás során valamennyi tanterem és kiszolgáló helyiség új külső nyílászárókat kapott, így összesen 136 ablakot, 3 ajtót és 166 méternyi műanyag ablakpárkányt építettek be, illetve a bontás és beépítés miatt közel 400 négyzetméteren javító festésre is szükség volt.

 

– Egy ilyen projektnél nagyon fontos, hogy meglegyen az összhang, mindenki egy szemvillanásból értse, hogy mit kell tennie, és a közös célért mindenki szívből dolgozzon. Azonban nem csak a csapatszellem fontos, hanem az is, hogy mindenki külön-külön és együtt is szakavatott mestere legyen a rá bízott feladatoknak – emelte ki a tankerület igazgatója.

Élhető vidék

– Az elmúlt három évben számos helyen láthatjuk a Magyar Falu Program eredményeit – mondta el a helyszínen Kovács Sándor országgyűlési képviselő. – Az a cél, hogy a vidéki életforma újra vonzóvá váljon. Nagyon sok településről kapom a visszajelzéseket, hogy megállt a lakosságszám csökkenése, sőt egyre több helyen már emelkedés tapasztalható, sok elhanyagolt porta talált új gazdára és szépült meg. Ez köszönhető a falusi CSOK-nak, amely szintén része a Magyar Falu programnak, de nagyon fontosak azok a támogatások is, melyeket a tankerületeknek különítenek el. Ezek a beruházások segítenek abban, hogy gyermekek a 21. század igényeinek megfelelő oktatási intézményekben tanulhassanak.

A képviselő arról is beszélt, hogy az iskolák támogatása nem ért véget, továbbra is nyitottak a különböző pályázati források, hiszen a munka nem állhat meg, és az a cél, hogy minél több oktatási intézmény legyen komfortosabb és modernebb.

– A vidéki embereknek is joguk van minőségi életet élni, ezek források pedig pontosan ezt a célt szolgálják. A Magyar Falu Program tankerületeknek hirdetett pályázatainak segítségével az általános iskolák a kisebb felújításokat tudják megoldani, a TOP Plusz fejlesztési alapjából a nagyobb, akár több 100 millió forintos beruházásokra nyerhető támogatás, a KEHOP-program pedig a környezet- és energetikai hatékonyság növelésére fókuszál, azaz több különböző irányba is pályázhatnak az intézmények – tette hozzá.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában