Kelet-retró

2021.12.17. 16:00

Nem lehet visszabillenteni a Szamos menti templomtornyot

Felidézzük, miről írt a Kelet-Magyarország 60 éve ezen a napon.

Fotó: Shutterstock

1961. december 17., vasárnap

 

Nem lehet visszabillenteni a Szamos menti templomtornyot

 

Kevesen tudják, hogy nem csak Pisában van ferde torony, hanem Szabolcs-Szatmár megyében, a Szamos folyó jobb partján fekvő Szamossályi községben is. A nyolcszögű, negyvenkét méter magas, műemlék jellegű torony több mint egy méterrel hajlott már el a függőlegestől. A folyó szabályozása, 1896 előtt Szamossályi a folyó bal partján terült el. A folyó félkörben ölelte át a falut, minden tavaszi áradáskor víz borította el a helységet. A torony is több alkalommal állott vízben. Legsúlyosabban az 1886-os árvíz károsította a tornyot, mert ekkor két hétig állott kétméteres vízben.

 

A torony építése 1835-ben vette kezdetét, s több mint két évtizeden át épült. A külsejében igen impozáns, nyolcszögű torony négy alappilléren áll. Az alaptestek egymástól függetlenek. Az árvizek károsítása ellenére 1944-ig szilárdan állt. A második világháború végső szakaszában a község területén mintegy 150 bomba robbant fel. Kilenc esett le a torony közelében. Ettől kezdődően észlelték a torony lassú dőlését. Ekkor tűnt ki, hogy mit árthatott neki a régi árvíz, valamint az, hogy vízhordta talajon épült.

 

A folyamatosan dőlő torony állapotát szakemberek megvizsgálták. Talajfúrással, talajfeltárással és a talaj laboratóriumi vizsgálatával megállapították, hogy a felszíntől két és fél méter mélységig szürke agyag, felül humuszos talaj van. A torony alá két és fél métertől öt méterig szürke kövér agyag ékelődik be. Ezek a talajrétegek alapozásra nem alkalmasak, külső behatásokra érzékenyen reagálnak. Esőzések esetén kitágul, szárazság alkalmával zsugorodik. Ennek is következménye, hogy a külső pillérek jobban süllyedtek a belsőknél és a torony dőlését idézték elő. A feltárás során az is kiderült, hogy a régi árvizek hatására a külső alaptestek téglái meglazultak és megcsúsztak.

 

A torony eredeti állapotába nem billenthető vissza, bár egységes alaptest esetén megkísérelhető lenne, de jelenlegi állapotában állaga megőrizhető. A szakmérnökök tervei szerint új alaptest bevivése és régihez csatlakoztatása, valamint az alapestek vasbeton köpennyel körülfogása által e műemlék jellegű építmény további dőlése megakadályozható.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában