MEGYEHÁZA

2021.12.15. 13:49

Támogatást kaptak a Belügyminisztériumtól

A kéki és a tiszaadonyi közmunkaprogram is elismerésben részesült szerdán a megyeházán.

Fotó: DODO FERENC

Két megyei településünk közfoglalkoztatási programját - egyenként 10 millió forinttal - is díjazta a Belügyminisztérium, az elismerő okleveleket a megyeházán vehették át az érintett polgármesterek.


 

Megújult utak és járdák
 

A szerdai rendezvény vendégeit először Román István köszöntötte. A megyei kormányhivatal vezetője kiemelte, a közfoglalkoztatás eredményei megyeszerte jól láthatóak, sok helyen ennek köszönhetően újultak meg az utak és a járdák, és lettek rendezettebbek a települések.

– A kéki és a tiszaadonyi önkormányzatnál is remek munka folyik, köszönhetően a polgármestereknek, és annak, hogy vannak olyan céljaik és terveik, melyeket meg tudnak valósítani, le tudnak vezényelni – mondta a megye kormánymegbízott. Román István beszédében visszaemlékezett az őszi közfoglalkoztatási vásárra is.

– Ezen rengeteg megyei település képviseltette magát, és nagyon sok érdeklődőt vonzott, látszott, hogy igenis lehet a közmunkaprogramok során értékteremtő munkát végezni. Benne vagyunk a jövő márciusban induló újabb program tervezésében, a településvezetőktől várjuk a konkrét célokat és terveket – fogalmazott a sajtótájékoztatón Román István, aki szerint a közfoglalkoztatás az élelmiszer-feldolgozás területén is hatékony eszköz.

 

Remek munkát végeznek
 

A Belügyminisztérium képviseletében Börcsök László adta át az elismerő okleveleket. A tárca szakmai vezetője elmondta, a díjazott önkormányzatok a közmunkaprogram 2011-es beindulása óta remek munkát végeznek, ezért is esett rájuk a választás.

– Ezeken a településeken az önkormányzat a legnagyobb munkaadó, így fontos szerepet tölt be a közfoglalkoztatás – mondta a Belügyminisztérium szakmai vezetője.

A köszöntő beszédek elhangzása és az oklevelek átadása után a díjazott településvezetők röviden bemutatták a náluk elvégzett munkát. Tiszaadony polgármestere, Lakatos József elmondta, arra a legbüszkébb, hogy a közmunkaprogramból nemrégiben öten is kikerültek az elsődleges munkaerőpiacra, így januártól versenyképesebb fizetésért dolgozhatnak tovább.

– Működik nálunk egy kecskesajtot előállító üzem, melyben közmunkások is dolgoznak. Rengeteg a megrendelésünk, most ott tartunk, hogy nem tudjuk kiszolgálni az országos igényeket, mert hiány van az alapanyagból, a kecsketejből – árulta el Lakatos József.

 

Tíz hektáron gazdálkodnak
 

Poór Sándor több mint 20 éve polgármestere Kéknek. Kiemelte, a közmunka fontos szerepet tölt be a községben, hiszen hátrányos helyzetű településnek számítanak, kevés a munkalehetőség.

– 180 fővel kezdtük a közfoglalkoztatást, most 60-an vannak a rendszerben, részt veszünk a különböző mezőgazdasági és szociális programokban. Az önkormányzat 10 hektáron gazdálkodik, van 3 fóliasátrunk is, az itt termesztett zöldségek jó része a helyi konyhára kerül. A közmunka keretében betonelemeket és különféle faipari termékeket is elő tudunk állítani, ezzel rengeteg pénzt megspórolunk – emelte ki Poór Sándor, aki hozzátette, náluk is több esetben előfordult már, hogy valaki a közfoglalkoztatásból az elsődleges munkaerőpiacra került át.

A szerdai sajtótájékoztatón elhangzott, a 10-10 millió forintos közfoglalkoztatási támogatást jövő januártól használhatják fel a díjazott önkormányzatok.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában