Levelek

2022.01.29. 15:28

A Covid-árvákon is segítenek a leveleki rozmárok

Mikucza Zsolt, a rendezvény főszervezője lapunknak elmondta, immár ötödik alkalommal adott otthont a Rozmárok napjának a leveleki víztározó.

Fotó: Pusztai Sándor

 

–  Büszkék vagyunk arra, hogy háromszor népesítettük be a leveleki tó partját. Ez egy vidám, akár családi program, ahol forralt borral, pálinkával, zöldséges, lilahagymás zsíros kenyérrel és sült gesztenyével vártuk az érdeklődő látogatókat – tudtuk meg a főszervezőtől.

Hozzátette: a rendezvényen mindig kiváló a hangulat, nem volt ez másként az idén sem, de most egy fekete nap is kapcsolódik a rozmárok merüléséhez.

 

 

Felülmúlta a várakozásokat

 

 

– Az idén a jótékonykodás középpontba kerül: tavaly négy helyszínen rendeztük meg az országos jótékonysági horgászatot, melynek bevételével a Covid-árvákat támogattuk a Regőczi István

Alapítványon keresztül. Az összegyűlt adományok átadása február 11-én lesz, és mintegy kétmillió forint gyűlt össze az alapítványnál az árvák javára – hívta fel a figyelmet Mikucza Zsolt.

A közelmúltban egy súlyos tragédiától voltak hangosak a híradások: ahogy arról lapunk is beszámolt, súlyos közlekedési baleset történt Nagykálló és Nyíregyháza között, melynek következtében elhunyt egy a gyermekét egyedül nevelő 22 éves anyuka.

 

 

 

A Rozmárok napján az árván maradt kisgyerek megsegítéséért is merültek a vállalkozó kedvűek.

– A kisgyerek támogatására egy új számlát nyitottunk, és szerencsére gyorsan gyűlnek az adományok, a rendezvényen is sokan adakoztak a kicsinek. A gyűjtés eddig maximálisan felülmúlja a korábbi elképzeléseinket. Az induláskor néhány százezer forintra számítottunk, de már most több mint 1,6 millió van a számlán – ismertette az eredményeket Mikucza Zsolt, aki nagyon örül, hogy a Rozmárok napja egyfajta tradícióvá vált Leveleken, de a szombati körülmények miatt nagyon vigyázniuk kellett a jeges vízben megmártózóknak.

– Ilyen vastag jéggel eddig nem találkoztunk, ezért nagyon kell vigyázni, hogy senki ne essen be a jég alá, mert onnan nincs menekvés. Mi azonban felkészültünk, mentőegységek is vigyáznak a merülők biztonságára – tette hozzá a főszervező.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában