2022.01.12. 14:08
A legdrágábbat, az életüket adták a hazáért
– Ma itt azokra a hősökre emlékezünk, akikről 45 évig nem volt szabad beszélni. A második világháború és a szovjet megszállás után fasisztáknak, árulóknak bélyegezték őket. Az első emléktáblát 1992-ben állították a tiszteletükre, majd a Rákóczi Szövetség Nyíregyházi Szervezete és a Trianon Társaság az 1943. január 12-ei szovjet áttörés és a hazatérő magyar katonák emlékére 2013-ban újabb táblát avatott – mondta Dalmay Árpád, a Rákóczi Szövetség Nyíregyházi Szervezetének elnöke szerdán, a doni hősök tiszteletére rendezett megemlékezésen.
Forrás: Dodó Ferenc
Fotó: DODO FERENC
A történelemkönyvekben gyakran doni katasztrófaként emlegetett tragikus eseménysorozat megrázta a magyar közvéleményt, és a mohácsi vészhez vagy a doberdói ütközethez hasonló helyet foglal el az emlékezetben.
A haza védelmére esküdtek
– A 79 éve történt szovjet áttörést és a 2. magyar hadsereg tragédiáját csak súlyosbította a kibeszélhetetlenség, hiszen a családok még egymás között sem beszélhettek a fájdalmukról, kénytelenek voltak magukba fojtani a keserűségüket, egészen a rendszerváltásig. Akkor még élénken élt az emberekben a nagy háború emléke, mely borzalmainak feldolgozásában sokat segítettek a beszélgetések, a frontokat megjárt férfiak beszámolói. A doni hősöket ért későbbi megaláztatás is méltatlan volt a katonákhoz, akik a haza védelmére esküdtek, s arra is szavukat adják, hogy végrehajtják a parancsokat – hangsúlyozta dr. Bene János történész, címzetes múzeumigazgató.
A magyar hadsereg a Don-kanyarnál soha nem látott körülmények között harcolt. A több mint 200 kilométeres arcvonalon hiányos és meglehetősen korszerűtlen felszereléssel néztek szembe a többszörös orosz túlerővel. A magyar katonák az embertelen körülmények ellenére helytálltak a -30 fokos hidegben is.
– Nyíregyházáról mintegy 5 ezren indultak a Don-kanyarhoz, annak a közel 50 ezres kontingensnek a részeként, ami az 1942 tavasza óta harcoló magyar katonák egy részének leváltására szolgált volna. Balszerencséjükre az érkezésük pont a szovjet támadással esett egybe, így azok sem jöhettek haza, akiket leváltottak volna. A megyei csapatokból mindössze 740-en tértek haza – ismertette a címzetes múzeumigazgató, majd hozzátette: hazánk kényszerből, német követelésre csatlakozott a harcokhoz – szemben a szomszédos államokkal, akik végül a győztes oldalon zárták a háborút –, s bár elődeink rossz döntést hoztak, nekünk kötelességünk emlékezni és emlékeztetni, fejet hajtani a hősök előtt.
Tudták, hogy nem térnek haza
Az eseményen jelen volt Baracsi Endre, a megyei közgyűlés alelnöke, aki beszédében rávilágított, a Don-kanyarban harcolók a legdrágábbat, az életüket adták a magyar hazáért. – Akik ott voltak, a körülményeket és az óriási szovjet túlerőt látva tudták, hogy jó eséllyel nem térnek haza. Erről tanúskodik vitéz Bányai József géppuskás szakaszvezető levele is.
"Neked Anyukám, csak az örökké élő szeretetemet és az utolsó mosolyomat tudom adni. Nagyon szeretlek! Istentelen hideg van. Itt ülök a géppuskám mellett, és a kezem az üres csajkához fagy.Tudom, hogy mire ezt a lapot megkapod, addigra én már nem fázom és elmúlik az éhségem is.Itt halunk meg. Kérlek, ne haragudj rám!"
– Az emléktáblánál állva érezzük a csontig hatoló hideget, de ez mégsem fogható azokhoz a mínuszokhoz, ami a doni katonákat érte – tette hozzá Baracsi Endre.
