Szabolcs-Szatmár-Bereg

2022.01.06. 17:30

A Szent Korona hazatalálása Amerikából

Nemzeti ereklyéink a kalandos hányattatásaik során utaztak földön, vízen, valamint levegőben is.

MJ

Tavaly volt 400 éve, hogy Nagyecseden őrizték a Szent Koronát – a különleges történelmi eseményre emlékeztek 2021 októberében a szatmári városban | Fotó: KM-archív/Pusztai Sándor

Fotó: Pusztai Sándor

Összeszámolni sem könnyű, mennyi csodával határos mozzanat kellett ahhoz a történelem során, hogy a legfontosabb állami jelképünk, a magyar Szent Korona (természetesen a hozzá tartozó koronázási jelvényekkel együtt) ne vesszen el nyomtalanul, és a nemzet legszentebb kincse maradhasson. 

 

Hosszú hányattatásai során a történelem viharaiban szerencsére nem kallódott el, nem lett magyargyűlölő államok örökre eltemetett zsákmánya, náci vagy éppen szovjet rablóhordák, gátlástalan műkincskereskedők prédája. Történetének ma ismét egy igen fontos – ha nem a legfontosabb – állomásához, fontos jubileumhoz érkeztünk. Az idén negyvennégy esztendeje annak, hogy 1978. január 6-án az Amerikai Egyesült Államok visszaszolgáltatta a magyar népnek, azaz vízkeresztkor végérvényesen hazatért. 

 

Önmagában már az rendkívül kalandos történet, ahogy a tengerentúlra került. Az előzményekről csak annyit: a Szent Koronát már a 15. század végétől – miután Habsburg Albert alatt korábban elrabolták – szigorúan őrizték, viszont jól képzett őrséget elsőként II. Mátyás rendelt mellé a 17. század elején. A koronaőrök kötelessége volt, hogy a biztonságát minden súlyos történelmi helyzetben szavatolják. Ilyen helyzet állt elő a 2. világháború alatt, majd a végéhez közeledtén, amikor egyformán félteni kellett az előrenyomuló szovjetektől, a nyugatról érkező szövetségesektől, de legfőképpen a nyilasoktól. 

 

A kincseket 1944 novemberéig a királyi vár alatti óvóhely egyik fülkéjében őrizték, 60 méterrel a föld alatt, amikor parancs született, hogy át kell szállítani azokat a veszprémi sziklabarlangba, innen vitték tovább Kőszegre. Az 1945. januári szombathelyi súlyos bombatámadás hírére rövid időre Velembe kerültek, majd ismét Kőszeg egyik óvóhelyén bujtatták azokat a nekik készült díszes vasládában. A szovjet haderő tavaszi előrenyomulásának hírére döntöttek úgy, hogy a koronázó jelképeknek el kell hagyniuk az országot. Az ausztriai Mürzsteg és Mária­zell után a végső állomás Mattsee lett, ahol egy áprilisi éjszakán – éjfél és hajnal egy óra között – a koronaőrök utolsó parancsnoka, nemes bankói Pajtás Ernő ezredes két altisztjével elásta egy magaslaton az egyik lövészállás gödrében, egy kettéfűrészelt olajoshordóban. 

 

Csupán a Szent Jobbot és a palástot vitték el Anton Strasser helyi plébánosnak, aki a lakásán őrizte azokat. A csaknem kiürített láda (csak a kard volt benne) a kulcsok nélkül 1945. május 7-én, a palást és a Szent Jobb pedig június 17-én került amerikai kézre, július 4-én pedig a koronaőrök az elásott kincseket is kiszolgáltatták. 

 

– Végül minden Augsburgba került. Később tudtam meg, hogy az amerikai hadseregben közreműködött egy muzeológusokból verbuvált műkincsmentő alakulat. Az ő feladatuk volt, hogy azonosítsák Európa legfontosabb kulturális kincseit, próbálják azokat megvédeni a harcok során, illetve találják meg a nácik által mindenfelé elrejtett – több mint 100 ilyen volt – műkincslerakatokat. 

 

– Szerencsénkre az egyikük, James Rorimer éppen Ausburgban tartózkodott, azonnal tudta, mivel áll szemben, mert egyebek mellett a középkor volt a szakterülete – adjuk át itt a szót a Debreceni Egyetem Észak-amerikai Tanszéke vezetőjének, Glant Tibornak, aki A Szent Korona amerikai kalandja és hazatérése címmel izgalmas könyvet is írt a témában. 

 

– Csak a Szent Koronát 8 különféle helyen őrizték, volt, amikor például Nefertiti fejével együtt fotózták le. Egyébként ennek az alakulatnak köszönhető, hogy a Szépművészeti Múzeum visszakapta értékeit, illetve az ország az ezüst- és aranykincseit. A korona végül a Német Nemzeti Bank trezorjában, majd egy amerikai pénzügyi lerakatban kötött ki. Amikor a két Németország létrejött 1952–53-ban, már kezdeni kellett valamit a műkincsekkel. A német területeket felügyelő amerikai főmegbízott helyettese, Sam Reber figyelt fel rá, hogy a palást tárolása nem megfelelő, ugyanis azt feltekerve szállították a láda tetején, és egy lezárt folyosó végében őrizték meleg vizes csövek közelében. 

 

– A páratartalom miatt folyamatos romlásnak volt kitéve. Egyetlen emberre tudták rábízni, a Szabadalmi Hivatal egyik restaurátorára, Gordon Kline-ra, aki kör alakú fa-, majd alumíniumtárolót készített a palástnak, az utóbbiban is kaptuk vissza. Kovács Éva, a palást ismert kutatója életében gyakran emlegette: a héliummal töltött alumíniumtároló nélkül ma nincs palástunk – hallhattuk. 

 

Kline ötlete volt az is, hogy a koronázási ékszereket Fort Knoxba, a legtitkosabb katonai bázisra szállítsák, ami a Clondike elnevezésű akció keretében, a General Greely hadihajó fedélzetén meg is történt. – A teherautót, amiben behajózták, katonai matracokkal bélelték ki, hogy a rakomány ne rázkódjon. Az ereklyék hatalmas fadobozban kaptak helyet, amire ráírták, hogy „azonosítatlan repülő tárgy”, mindenféle sugárjelet festettek rá, hogy a matrózok német ufónak higgyék – mindezt már Woth Imre, a Magyar Koronaőrök Egyesületének elnöke mondta el lapunknak, persze ő is Glant Tibortól hallotta. 

 

Ez az igazi – ennyi állt a papíron

 

A Szent Koronát az 1970-es évek elejéig nagy csend vette körül. Eisenhower tábornok, majd az USA 34. elnöke ismerte a láda tartalmát, mivel 1945-ben, amikor a haderő parancsnoka volt Augsburgban, az ő irodájában is őrizték. Csak azt nem tudta, mit kezdjen vele, még a Vatikánnak is felkínálta, de az egyháznak nem kellett. Itthon viszont például Rákosi is szerette volna visszaszerezni, amihez a zsarolástól sem riadt vissza. Ám a kétoldalú diplomáciai kapcsolatok kiegyensúlyozatlansága miatt kudarcot vallott. Jimmy Carter elnökletének kellett elkövetkezni ahhoz, hogy a visszaszolgáltatás szóba kerülhessen. 

 

– Carter elnök a magyar–amerikai viszonyok konszolidálódását követően 1977-ben járult hozzá a Szent Korona visszaszolgáltatásához. Minderről persze három meghatározó asszony is hathatósan meggyőzte. Az egyik Rosalynn Carter, aki férje beiktatásakor álmot látott férje nagylelkű döntéséről. A másik Jeane Dixon, a kor hivatalos látnoka, akit a titkosszolgálatok is gyakran kifaggattak válságos amerikai külpolitikai helyzetekben. Dixon álma szerint a nagy háború idején (az amerikaiak a 2. világháborút nevezték így) Európából egy kupola formájú tárgy érkezett az Államokba (fogalma se volt, micsoda), aminek a kisugárzása akár végzetes is lehet az USA-ra, ha nem küldik vissza az uralkodási területére, ahonnan érkezett. 

 

A harmadik ­Szeleczky Zita magyar ­filmsztár, aki csütörtökönként négykezest játszott az elnök feleségével, és egyszer nekiszegezte Carternek a kérdést: mikor akarja a magyaroknak visszaadni a Szent Koronát? Ezt a történetet a művésznő akkori élettársától hallottam – sorolta Woth Imre koronaőr. 

 

– Az akkori elnöki főtanácsadó Zbigniew Brzezinski volt, aki annyira utálta az oroszokat, hogy november 4-ét (az orosz nemzeti ünnepet) tartotta a hazaszállításra alkalmasnak. Ám mivel ezen a napon verték le a magyar forradalmat is 1956-ban, a dátum a magyar félnek se tetszett. Így került át az esemény elnöki rendelettel vízkereszt napjára. Persze a hazautaztatás előtt a Nemzeti Múzeum restaurátorára, Szvetnik Joachimra bízták, hogy Fort Knoxban azonosítsa a koronázási jelképeket. Emberünk rettegett a repüléstől, mert megjósolták neki, hogy lezuhanó gépen leli majd a halálát. Inkább vállalt volna egy hajóutat, de erről hallani se akartak. Végül itallal csillapította félelmét, és utolsónak szállt a gépre, hátha hátrahagyják. 

 

– Egy férfi egy borítékot nyomott a kezébe, amit csak Fort Knoxban bonthatott ki. A megbízói semmit nem bíztak a véletlenre, ugyanis az állt rajta: „Ez az igazi” – értünk lassan a történet végére. Az ereklyék a katonai bázisról az Andrews légitámaszpontra utaztak, onnan C–130-as Hercules teherszállító repülő vitte Washingtonba, ahonnan az Air Force One elnöki gép repítette hozzánk január 5-én – mondta el Glant Tibor történész. 

 

A történések pikantériájaként a kincseket az amerikai külügyminisztertől, Cyrus Vance-től Apró Antal, a kommunista magyar kormány egyik leghirhedtebb, legszélsőségesebb alakja vette át. Az amerikaiak pedig szándékosan Magyarországról kiutasított ’56-osokat tettek a küldöttségbe, és kikötötték, hogy Kádár János nem lehet jelen az átadó eseményen. Ez üzenet volt politikai vezetésnek, amely igyekezett az állami berendezkedés legitimációjaként beállítani az amerikai döntést. Hiú ábránd volt... 

Ma már látható, hogy a Szent Korona valóságos katalizátora lett a későbbi folyamatoknak, és visszaépülve a köztudatba, a szellemi karantént feloldva előkészítője lett a későbbi összeomlásnak. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában