Fehérgyarmat

2022.01.12. 09:46

Az idén is folytatják a kupakgyűjtést

Beteg gyermekek gyógyulását segítik a diákok a jótékonysági akcióval.

Széles Szabolcs

A téli szünetet követően folytatódott az oktatás és a diákélet a fehérgyarmati Kölcsey Ferenc Református Általános Iskolában is. 
Az oktatási intézmény diákpresbiterei összegezték a tanévből már eddig eltelt négy hónap munkáját. A programok közül kiemelkedő figyelmet kapott a kupakgyűjtés, amit szívügyének érez mind a diák, mind a pedagógus. 
 


Már a legkisebbek is 

 


A 2021–2022-es tanévben Kovács Attila Ákosnak, a Kisszekeresen élő ötéves kisfiúnak gyűjtik a PET-palackok kupakjait a fehérgyarmati refisek, Ákosnál ugyanis gyermekkori izomelhalást – Duchenne-féle izomdytsrophiát – állapítottak meg az orvosok még 2019-ben. 


– Az előző két tanévben Balogh Máté gyógyulásának segítése érdekében gyűjtöttük a kupakokat, most pedig Kovács Attila Ákos betegsége leküzdésében próbálunk megtenni minden tőlünk telhetőt – újságolta szerkesztőségünknek Szabó Sára, aki 8. a osztályos diákként tagja a Kölcsey Ferenc Református Általános Iskola és Óvoda Diákpresbitériumának. 
– A kezdeményezés egyik szépségét az jelenti, hogy már a legkisebbek is mennek, és a flakonok tetejéről lecsavart kupakokat elhelyezik az udvaron lévő szív alakú gyűjtőben vagy az osztálytermekben megtalálható ládákban. 



Összefogás, együttműködés 

 


– A „Sok kicsi sokra megy” jelmondatunkkal ebben a tanévben már közel 1,5 tonna kupakot tudtunk elszállítani a felvásárlóhoz. Ehhez az összefogáshoz az is kellett, hogy a környező településekről is együttműködjenek velünk a segíteni vágyó emberek, szervezetek, intézmények. Ha odafigyelünk arra, hogy ne dobjuk el ezeket a kupakokat, akkor a környezetünket is tudjuk védeni, és egyben segítünk a rászoruló beteg gyermekeken. Ezt a célunkat így együtt, csak összefogással sikerül elérnünk – tette hozzá Sára. 

 

Borítókép: A diákpresbiterek lelkesen gyűjtik társaikkal a kupakokat az idei tanévben is | Fotó: Birgány Marcell

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában