Becsületesen viselkedtek a „vendégek”

Bejöttek az oroszok Nyírszőlősbe. Először, merthogy ez kétszer esett meg. Ennek a története távoli, de mivel ezt személyesen éltem meg kilencéves koromban, örökre megmaradt. 

Emlékszem, néhány német katona itt tartózkodott az utcánkban pár napig, a házak kertjének végén. A géppuska-lövészárkokban „éltek”, de néha lejöttek a faluba is. Többször személyesen is találkoztam velük, fiatalok voltak nagyon. 

Reggel jöttek 

Emlékezetes számomra az is, hogy 1944. október 22-én, vasárnap kora reggel jöttek az oroszok. Már 21-én estefelé messziről lehetett hallani az ágyúlövések hangját. Várható volt, hogy rövidesen itt lesznek a „nem várt vendégek”, aludni is csak alig-alig tudtunk. Reggel 6 óra körül zajt hallottunk az utcáról. Félve merészkedtünk ki anyámmal és nagymamámmal a kapuhoz. Ott állt meg egy oldalkocsis motorkerékpárral két orosz katona és egy térképet nézegettek. Ekkor már a szomszéd bácsi is kijött. A katona megkérdezte, hogy ez „Nagyszőlős”? A bácsi az első világháborúban orosz hadifogoly volt, így tudott kicsit oroszul, és mondta nekik, hogy ez Nyírszőlős, és nem az, amit ő kérdezett. Ezek után elmentek a motorral. 

Fél órán belül nagyon sok tank, ágyú, teherautó és kisebb autó érkezett, s beálltak az udvarokba. Hozzánk csak egy dzsip jött, benne két magas rangú tiszttel. Nagyanyám is tudott velük kommunikálni, mert beszélte a szlovák (tót) nyelvet és jól megértették egymást. 

Katonák és fegyverek 

Az otthonunk egy nádfedeles, szoba, előszoba, kamra, nagy konyhás, egyszerű ház volt, de vélhetően a belső részen tapasztaltak hatására azt mondták, hogy „burzsujok vagyunk”. Korrektül viselkedtek, ettek a vasárnapi ebédből, ami ízlett nekik. A major (őrnagy) tudott franciául, és még velem is kártyáztak a magyar kártyámmal (durákot). 

Kicsit távolabb tőlünk viszont hallottuk, hogy egyre többször próbálkoztak az ott lévő katonák „bárisnyát” keresni. Anyám félni kezdett, hogy ezek esetleg nem különbek és fontolgatta, hogy estére a dédszülőkhöz megyünk aludni, mert ott nem szálltak meg az oroszok. Amikor ezt megtudták, mondták, hogy ne féljen, semmi baja nem lesz, legyen nyugodt. 

Anyámmal mégiscsak elsomfordáltunk este, de amikor oda is bejött három tiszt bort inni – dédapámnak saját termésű bora volt –, mi elbújtunk. Anyámmal a tisztaszoba ágya alá menekültünk és ott vártuk meg a reggelt. A mi tisztjeink – hazamenve, mikor elmeséltük mindezt –, nevetve mondták, hogy úgy kell nekünk, nem hallgattunk rájuk. 

Pár nap múlva arra ébredtünk, hogy a tankoknak és a fegyvereknek, meg az orosz katonáknak hűlt helyük van, észrevétlenül mentek el. Hagyott a mi két „vendégünk” egy cirill betűs írást, de sajnos elveszett. Pedig, így utólag jó lenne tudni, mi is volt arra írva. 

- Dombóvári István -