Farkasordító hideg

2022.01.13. 11:30

Figyelik, hogy füstöl-e a kémény

A nagy hidegben sokan kerülhetnek veszélyhelyzetbe.

KM

Fotó: [email protected] +36305431120

Az előrejelzések szerint az elkövetkező napokban észak felől megerősödő széllel hidegebb, szárazabb levegő érkezik fölénk, s nagyon erős éjszakai fagyok várnak ránk: akár mínusz 15 foknál is hidegebb lehet. Mindez azt jelenti, hogy nemcsak a hajléktalanok vannak veszélyben, de azok is, akik az otthonukat nem tudják megfelelően felfűteni. Az önkormányzatok ilyenkor még inkább figyelnek az egyedül élőkre. 

A szomszéd szem 

 

– A jövő héten osztjuk ki a szociális tűzifát, éppen azért, hogy a leghidegebb téli napokban senki se maradjon tüzelő nélkül – tudtuk meg Somogyi Szilviától, Balsa polgármesterétől. 

– Az ebédkiszállításban részt vevő dolgozóink folyamatosan járják a települést és jelzik, ha valakinek segítségre van szüksége. Kedden egy nagyobb áramkimaradás volt Balsán, s amikor visszatért a szolgáltatás, a falu központjában végigjártam az egyedül élő időseket, hogy minden rendben van-e. Ezen kívül folyamatosan figyel a településen a „szomszéd szem”. Ha valakit sokáig nem látnak az utcán vagy az udvarán, jeleznek, és mi kimegyünk ellenőrizni, kell-e bármiben segítség. Az utóbbi időben többször előfordult, hogy a már nem Balsán élő hajléktalanok ismét megjelentek a faluban. Őket a rendőrséggel együttműködve a falugondnoki busszal beszállítottuk a nyíregyházi melegedőhelyre. Figyelünk egymásra, ennek köszönhetően még a keményebb téli napokban sem jutott senki bajba a faluban. 

Többszöri segítség 

 

Mint a legtöbb kistelepülésen, Zsurkon is mindenki ismer mindenkit. 

– Az önkormányzat is igyekezett felkészülni a télre, a keményebb mínuszokra – tudtuk meg Pócsikné Vakula Ágnestől, a település vezetőjétől. 

 

– Novemberben már kiosztottuk a szociális tűzifát, a nagycsaládosoknak és a gyereküket egyedül nevelőknek többhavi segélyt utaltunk, hogy legyen pénzük tüzelőre. A falugondnok a gondozónőkkel és az önkormányzati dolgozókkal a téli időszakban folyamatosan járja a települést. Különösen az egyedül élő idősekre figyelünk oda, bekopogtatunk, hogy érzik magukat, szükségük van-e bármilyen segítségre. Ha leesik a hó, minden porta előtt az önkormányzat alkalmazottai takarítanak. Szerencsére eddig ezen a télen Zsurkon még senki nem került bajba. 

 

Több kört tesznek 

 

Már tizenöt éve látja el a falu- és tanyagondnoki tennivalókat Gyürén Bereczki Lajos, így jól tudja, hogy melyik évszakban mire kell odafigyelnie. 

– Mivel katasztrófavédelmi referens is vagyok, éppen az előbb küldtem el egy kimutatást a katasztrófavédelemnek a gyermeket várók, a betegek, a mozgáskorlátozottak számáról, valamint a gépparkunk állományáról. A közmunkások munkáját is én koordinálom a polgármesterrel együtt, havazáskor a legfontosabb feladatunk, hogy az utak járhatóak legyenek. A napokban leesett hónál is már hajnalban intézkedtünk a hóeltakarítás érdekében, utána pedig a síkosság-mentesítéssel kellett foglalkozni. Természetesen a kemény fagy idején jobban odafigyelünk a község idős és egyedül élő lakosaira. 

– Figyeljük, hol füstöl, illetve hol nem füstöl a kémény. Gyürének 1340 lakosa van, 450 lakásban élnek emberek, ismerek mindenkit szemé­lyesen, tudom, ki milyen körülmények között él. Kemény fagyok idején többször is ­körbemegyek a faluban – mondta munkájáról Bereczki Lajos. 

– Ha valakinek kell segítség, küldöm a közmunkásokat felhasogatni a fát, valamint begyújtani a kályhába, de ha éppen ott vagyok valamelyik rászoruló lakosnál, akkor magam is elvégzem ezeket a munkálatokat. Ha valaki annyira szorult helyzetben van, hogy nincs éppen fűtőanyaga, kap az önkormányzati tartalékból, amíg nem tud beszerezni fát vagy szenet. Télen gyakrabban megyek gyógyszertárba is, valamint kórházi szakrendelésre is elviszem az embereket, hogy ne kelljen várniuk, amíg a betegszállító kocsi elszállítja és hazahozza őket ebben a nagy hidegben. Az igényeket már az előző napokon összegyűjtöm, s tudom, hogy kit kell vinnem Vásárosnaményba vagy Fehérgyarmatra, Kisvárdára vagy Nyíregyházára. 

 

 

 

Borítókép: Extrém hidegben különösen fontos figyelni az idősekre, az egyedül élőkre | Illusztráció: Sipeki Péter

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában