MEGYEI ÉRTÉKTÁR

2022.01.04. 11:40

Helytörténeti kutatások

Szorgalmas munkájának köszönhetően feltárult a települések emberarcú múltja.

KM

Forrás: megyei értéktár

Sorozatunkban azokat a kincseket mutatjuk be, amiket a megyei értéktár bizottság felvett a megyei büszkeségeink gyűjteményébe. A történelmi és egyházi épületek, mezőgazdasági termények és ipartörténeti emlékek mellett helyett kaptak a szellemi örökségek is. 


Visszatért tanítani 


A kulturális örökségek között ott találjuk dr. Margócsy József helytörténeti munkásságát is. Nyíregyházán született 1919-ben. A városban tanult és tett érettségi vizsgát, ami alapján bekerült a kiemelt tehetségeket oktató budapesti Eötvös Collegiumba, ahol magyar–francia szakot végzett. Bár széles perspektíva nyílt előtte a fővárosban is, ő azonban szülei nyomdokain haladva visszatért tanítani szülővárosába. 


A megyében szakfelügyelőként ismerték meg, országos hírnevét pedig pedagógiai és irodalomtörténeti munkássága alapozta meg. 1962-ben az induló Nyíregyházi Főiskola Irodalom Tanszékének alapító tanszékvezető docense, majd főiskolai tanára lett. Az intézmény főigazgatójaként a megye értelmiségének képzésében jelentős részt vállalt. A jövő nemzedéket oktatókat tanította szakmára, emberségre, lokálpatriotizmusra. Nyugdíjasként a megyei levéltárban nélkülözhetetlen segítőjévé vált a helytörténet iránt érdeklődőknek. Szorgalmas kutatásának köszönhetően feltárult a város és a megye településeinek emberarcú múltja – olvasható a megyei értéktár honlapján.

Címkék#értéktár

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában