Koronavírus

2022.01.31. 07:00

Jellemzően a harmadikért mentek

Február 15-től már három oltás kell a védettségi igazoláshoz.

KO

20210615 Nyíregyháza fotó: Pusztai Sándor PS Kelet-Magyarország Az egészségügyben dolgozók arra kérik a lakosságot, a világjárvány megfékezése érdekében vegyék fel a második vakcinát is. képen: Dr. Dobos László orvos

Fotó: Pusztai Sándor

– Száz koronavírus elleni oltást adtunk be szombaton 10 és 18 óra között a Nyíregyháza, Ószőlő utcai rendelőnkben, a páciensek 90 százaléka a harmadik oltását vette fel – összegezte az akció­nap számait dr. Dobos ­László. A nyíregyházi háziorvos hozzátette, volt olyan idős, krónikus betege is, aki már a negyedik vakcinát kapta meg. 
A doktor megjegyezte, eddig is oltottak, rendelési időben és azon kívül is, illetve úgy hívták be a pácienseiket, hogy ne vegyüljenek a rendelésre érkezőkkel. A háziorvos szerint a mostani hétvégi oltási nap a páciensek kényelmét szolgálta elsősorban. Egyébként pedig aki szerette volna, már rég felvette a védőoltást vagy a praxisban, vagy valamelyik oltóponton. A nyíregyháziaknak csak el kellett sétálniuk valamelyik oltópontra. 
 


Háromszoros védelem 

 


– A mostani hétvégén is tulajdonképpen bárkit be kellett volna oltanunk, aki az utcáról bekopog hozzánk, de jellemzően telefonon jelentkeztek pácienseink, így legalább előre leadhattuk vakcinaigényünket a kormányhivatal népegészségügyi főosztályán. Az oltásra érkezők 90 százaléka Pfizert kért, néhányan Sinopharmot vettek fel. Úgy gondolom, hogy akinek már volt két oltása, s nem szeretné február közepétől elveszíteni a védettségi kártyáját, a harmadik emlékeztető adagot is felvette, inkább most, amíg „nem fut ki a határidőből”. 
– A harmadik vakcina mellett szóló legfőbb érv, hogy gyorsan terjed az omikron-variáns, s nagyon sokan a családban, de ismerőseik körében is azt tapasztalják, aki el is kapja a vírust, de felvette a harmadik oltást is, enyhe tünetekkel átmegy rajta a kór, nincs szüksége kórházi ellátásra, s ez megerősíti az emberek döntését – osztotta meg tapasztalatait a háziorvos. 
 


Több oltóanyagtípus is van 

 


Mint ismert, januárban minden héten 3 napon, csütörtöktől szombatig a kórházi oltópontokon is előzetes regisztráció és időpontfoglalás nélkül lehetett az oltást felvenni. – Az akciónapokon valamennyi telephelyünkön lehet oltásra jelentkezni – mondta el dr. Francz Monika, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház telephelyi orvosigazgató-helyettese. 
Hozzátette, Nyíregyházán négy, a többi telephelyen egy-egy, összesen 9 oltóhely várja a következő időszakban is az oltakozókat, ahol a Pfizer-, Sinopharm-, Janssen-, Nyíregyházán ezenkívül Moderna-vakcinák állnak rendelkezésre. Az első, elmaradt második, illetve harmadik, sőt most már a negyedik oltás felvételére is van lehetőség. 
 


Nyitva van az időpontfoglaló is 

 


– Eddigi tapasztalataink szerint az oltási akciónapok Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében is népszerűek, annak pedig különösen örülünk, hogy az oltatlanok közül egyre többen kérik a védőoltást. Az emlékeztető adagok közül a negyedik is elérhető, melyhez kérjük, előzetesen egyeztessenek a háziorvossal, de a helyszínen is lehet konzultálni az oltást végző orvosainkkal a szükségességéről és a javasolt oltóanyagtípusról. A hét többi napján, így vasárnap is, a szokott rendben, de csak Nyíregyházán, időpontfoglalással lehet hozzánk jelentkezni, felhívjuk a figyelmet, hogy időpontfoglalásra az akciónapokon is van lehetőség – emelte ki dr. Francz Monika. 
– Ezen túlmenően folytatódik az 5–11 évesek oltása is Nyíregyházán, Fehérgyarmaton és Mátészalkán munkanapokra meghirdetett időpontokon, előzetes regisztrációt követően. Nyíregyházán minden munkanapon, Mátészalkán és Fehérgyarmaton pedig minden szerdán lehet oltásra jelentkezni a kisgyermekekkel, akiknek egy számukra elkülönített helyen adják be a vakcinát – tudtuk meg a telephelyi orvosigazgató-helyettestől. 

 


 

Borítókép: Dr. Dobos László háziorvos is oltott a hétvégén | Fotó: KM-Archív/Pusztai Sándor

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában