COVID-19

2022.01.19. 14:00

Karanténban az osztály – ha a diák már be van oltva, mehet iskolába

Ugyanaz a szabály vonatkozik az alsósokra, mint a felsősökre.

KO

Fotó: Máté János MJ Kelet-Magyarország

Forrás: Kelet-Magyarország

Fotó: Máté János

Mint ismert, január 15-től változtak az iskolai karanténszabályok. Az Oktatási Hivatal pénteken adta közre a módosításokat, amelyből kiderül, hogy az 1–6. évfolyamon is ugyanazok lettek a járványügyi szabályok, mint a 7–12. évfolyamon.

 

Egy hét karantén 

 


Eddig az általános iskolák alsó tagozatain, ahol tavaly decemberig nem volt elérhető a korcsoport számára a koronavírus elleni védőoltás, egész osztályok kerültek karanténba egy-egy fertőzött miatt. Ezentúl az oltott diákok nem kerülnek karanténba fertőzés­érintettség miatt, csak az oltatlanok, a többieknek folytatódik a jelenléti oktatás, tehát akik már megkapták az oltást, azoknak be kell járniuk az órákra. 


Egyre gyakrabban felmerülő kérdés a szülők részéről, hogy mi lesz a karanténba kerülő, de nem beteg diákok hiányzásaival. 


– A háziorvosok kizárólag beteg gyerekeknek írhatnak igazolást, 12 éves korig beteg gyerekkel mehet táppénzre a szülő. Tudtunkkal a Nemzeti Népegészségügyi Központ hivatalból megküldi az iskolák, a karanténba kerülő osztályok részére, hogy mettől meddig tartózkodhatnak otthon, s arra az időtartamra automatikusan igazolják távollétüket – mondta el lapunknak dr. Kecseti Szilvia házi gyermekorvos. Hozzátette, a kérdés több szempontból is aktuális, ugyanis egyre több beteg, koronavírus-fertőzött gyereket tesztelnek, és így több osztályt kell hazaküldeni. 
 

– Az 5–11 éves korosztály átoltottsága ebből a szempontból is fontossá válik, ugyanis éppen ez a korcsoport nem maradhat otthon felügyelet nélkül, tehát ha az alsós gyerek karanténba kerül, a szülő is kiesik 7 napra a munkából. Nem beszélve az iskolai haladásukról, senki nem örül annak, ha egymást követő több héten át hiányzik gyermeke a jelenléti oktatásból. 
 

– A betegek orvosi igazolással „szabadulnak” a karanténból, csak akkor mehetnek újra iskolába, ha letelt a 7 nap, legalább három napja nincs lázuk, és a légúti tüneteik is megszűntek – fűzte hozzá a háziorvos, aki saját praxisában oltja az 5–11 éves korcsoportot. Elmondása szerint eddig semmilyen mellékhatásra, oltás utáni reakcióra nem panaszkodtak páciensei. A szülőket arra kéri, mérlegeljenek és oltassák be gyereküket, a betegség súlyos tüneteit előzhetik meg ezzel. 
 


Igazolt órák 

 


Az Emberi Erőforrások Minisztériuma annyit ír elő, hogy a karanténba került diákoknak el kell küldeni az előrehaladáshoz szükséges tananyagot, nem tiltják a digitális oktatást, s az intézményekre bízzák a diákok online bekapcsolását a jelenléti oktatásba. – Ez sok helyen működött, bevett gyakorlat volt eddig is, ugyanis előállhat az a helyzet, hogy egy-egy osztály egymás után akár többször is karanténba kényszerül. S mert a legfontosabb, hogy a diákok ne maradjanak le a tan­anyaggal, bekapcsolhatjuk őket online a jelenléti órákba, digitális úton küldünk leckéket nekik, jól bejáratott útja van, hogyan gondoskodunk a karanténba került diákok iskolai haladásáról. A hivatalosan otthon maradók óráit igazoljuk addig, amíg a karantén számukra tart. 
– Nem találkoztunk olyan helyzettel, amikor a 250 órát is meghaladta volna emiatt a hiányzás valakinél – mondta Kovács István, a nyíregyházi Szent Imre Katolikus Gimnázium és Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola igazgatóhelyettese. 

 

Borítókép: KM-Archív

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában