Rakamaz

2022.01.26. 16:34

Többen nem tértek vissza

Rakamazról 197 embert hurcoltak el 1945 januárjában málenkij robotra.

JG

Rakamazon 1945 januárjában német nevű fiatal nőket, fiúkat, férfiakat, terhes asszonyokat gyűjtöttek össze az iskola udvarára, hogy kis munkára, azaz málenkij robotra vigyék őket. A legtöbben a donyecki szénbányákba kerültek. A szerencsésebbek három, öt év után hazakerültek, sokakat azonban ott temettek el. Rájuk emlékeztek szerdán a rakamazi Kálvária téren lévő Hősi emlékműnél.

 

Fájdalmas emlékek

 

– Becsaptak és elhurcoltak, családodról hírt sem adtak, évek múltak, s nem jött levél, azt sem tudtad ki hal, ki él. Ezt írja Sági Erzsébet Málenkij robot című versében – kezdte beszédét Bodnár László, Rakamaz polgármestere. – Minden évben ezen a napon fájdalmas emlékeket idézünk fel. Olyan emlékeket, amelyek mély sebet ejtettek településünk történelmén, amelyekről sokáig beszélni sem volt szabad. Olyan emlékeket, amelynek elszenvedői közül már csak ketten élnek.  Elhurcolták a találomra összefogott munkaképes férfiakat és nőket, serdülőket, kamaszokat és bakfisokat, hogy rabszolgamunkát végeztessenek velük a Szovjetunióban. Mi nem tudhatjuk, hogy mi járt az elhurcoltak fejében a 60 centis priccseken, sokszor mínusz 20-30 fokos hidegben, a háromszoros drótkerítés és saját ledolgozott, agyondolgozott testük fogságában. De biztosra vehetjük, hogy ide, hazagondoltak. Gondoltak az itthon maradt anyákra, apákra, testvérekre, jegyesekre, gyermekekre. Azokra, akik miatt érdemes volt életben maradni. Akikhez több ezer kilométer távolságából is ezer szállal kötődtek, melyekért érdemes volt túlélni a mindennapokat. Az elhurcoltak egy ötöde soha nem tudott hazajönni. Százezrek sorsa volt ez. A múltat sem jóvátenni, sem szőnyeg alá seperni nem lehet.  Emlékezzünk csendesen és méltósággal.
Az ünnepi beszéd után az emlékezők gyertyákat gyújtottak az elhurcoltak emlékére. 

Címkék#Rakamaz

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában