Szabolcs-Szatmár-Bereg

2022.01.19. 09:44

Újabb madárinfluenza-kitörés a megyében

Ismét felütötte a fejét a magas patogenitású madárinfluenza Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. A vírust ezúttal Csengerújfaluban, egy 37 ezer egyedet számláló pecsenyekacsa-tartó gazdaságban mutatta ki a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma. A hatóság haladéktalanul megtette a szükséges járványügyi intézkedéseket az érintett gazdaságban és vonzáskörzetében, de a járványvédelmi előírások szigorú betartása az ország más területein is kiemelten fontos és kötelező!

Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

A csengerújfalui gazdaságban a kacsák takarmány- és vízfogyasztásának jelentős csökkenése, valamint az állatok megemelkedett elhullása hívta fel a figyelmet a madárinfluenza megjelenésére. A gyanút január 18-án erősítette meg a Nébih laboratóriuma. Ezt követően, a járvány továbbterjedésének megakadályozása érdekében, haladéktalanul megkezdődött a 37 ezres állomány felszámolása.

 

A kitörés helyszíne körül a 3 km-es sugarú védőkörzet, valamint a 10 km-es sugarú felügyeleti (megfigyelési) körzet felállítása megtörtént. 

 

Tekintettel arra, hogy mindkettő átnyúlik az országhatáron és romániai területeket is érint, az országos főállatorvos azonnal értesítette az esetről a román állategészségügyi hatóságot.

 

Ismételten felhívjuk a baromfitartók figyelmét, hogy a madárinfluenza-veszély továbbra is valós probléma, a betegség bárhol felütheti a fejét! Éppen ezért nyomatékosan kérjük a gazdákat, hogy fokozottan ügyeljenek baromfiállományuk védelmére és tartsák be a járványvédelmi előírásokat! Az ország magaskockázatú területein pedig továbbra is kötelező a baromfik zártan tartása.

A madárinfluenzával kapcsolatos információkat folyamatosan frissítjük a Nébih tematikus aloldalán: https://portal.nebih.gov.hu/madarinfluenza

 

NÉBIH

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában