VÖRÖSKERESZT

2022.01.03. 09:10

Védelem és támogatás a bántalmazott nőknek

Km

Befejeződött a Magyar Vöröskereszt Szabolcs-Szatmár Bereg Megyei Szervezete Félúton-Félutas Ház létrehozása Nyíregyházán című projektje, ami 2018. január 1-jén kezdődött, és amire pályázati forrásból 21,99 millió forintot költöttek. 


Három család vette igénybe 


Gurály Edinától, a Vöröskereszt megyei szervezetének igazgatójától megtudtuk: a projekt célja az volt, hogy bántalmazott nők és gyermekük számára lakhatást biztosítsanak úgy, hogy önálló életvitelt folytassanak, de kapjanak hozzá segítséget, támogatást. Fontos volt az is, hogy a nők védelmet kapjanak, mert így elkerülhető, hogy visszatérjenek bántalmazójukhoz. 


A szervezet Nyíregyháza kertvárosi részén egy kétszobás, összkomfortos kertes családi házat bérelt, amelyet bebútorozott, és az életvitelhez szükséges felszereléseket, háztartási gépeket is beszerezte. A lakhatást biztosító szolgáltatáson túl hatvanszor pszichológiai és jogi tanácsadást biztosítottak, a komplex ellátás keretében családgondozó és esetmenedzser rendszeresen szociális, életvezetési, gyermeknevelési tanácsadást adott, mindezek mellett hét családi napot is szerveztek. A szolgáltatást a projekt ideje alatt három család vette igénybe. A program végén mindhárom család önállósodott, sikerült visszaintegrálódniuk a társadalomba.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában