Pócspetri

2022.02.25. 16:17

A falu, amely ellenállt egy embertelen ideológiának

A vörösterror áldozataira Pócspetriben is emlékeztek.

VNA

Fotó:

– Az emlékezés önmagunk, saját szűkebb és tágabb közösségünk iránti kötelességünk. A Pócspetri-ügy nem csak az itt élők tragédiája, hanem az egész országé – ezt Gulyás Gergely miniszterelnökségért felelős miniszter mondta pénteken a kommunizmus áldozatinak emléknapján, a helyi római katolikus templomban. 

A miniszter arra utalt, hogy amikor 1948-ban a pócspetriek tiltakoztak az egyházi iskolájuk államosítása ellen, majd dulakodás közben elhunyt egy rendőr, a településről tizennyolc embernek kellett elszenvedni a koncepciós perek borzalmait. Pócspetri plébánosát, Asztalos Jánost először halálra ítélték, majd mérsékelték a büntetését 15 év börtönre. Királyfalvi Miklóst, akit gyilkosnak neveztek és meghurcoltak, kivégezték.

 

Megmaradt a hit

 

– A pócspetriek nem akarták,  hogy egy embertelen és istentelen ideológia formálja a hazugságaival a jelent és a jövőt. Tüntetést szerveztek, hogy a községháza előtt kifejezzék véleményüket. Nem törődtek bele, hogy az országot megszállta a vörös hadsereg, és hogy a rövid életű demokratikus kísérlet még azelőtt véget ér, mielőtt igazán elkezdődött volna – emelte ki Gulyás Gergely. A miniszter hozzátette: 

A település lakóinak hitét a véres megtorlás és a megbélyegzés sem vette: koncepciós per után egy évvel már hárman jelentkeztek papi szemináriumba, és a következő évtizedekben is több papot és püspököt nevelt ki az egyházközség.
Gulyás Gergely arról is beszélt, hogy a pócspetri eseményekkel megpróbálták eltörni egy öntudatos közösség gerincét, hogy ezen keresztül számolják fel az egyházi iskolákat, és eljussanak Mindszenty József bíborosig és az egész egyházi közösségig. A keresztény emberek azonban ellenálltak az ideológiának, ezért a legkomolyabb ellenfelei voltak a vörös terrornak, a kommunisták pedig ehhez mérten minden eszköz bevetettek: válogatott kínzásokkal hamis vallomásokat kényszerítettek ki, hatalmas kirakatpereket rendeztek halálos ítéletekkel.

 

Ledöntötték a rendszert

 

– Azért vagyunk ma itt, hogy emlékezzünk, és ami még fontosabb, hogy emlékeztessünk. Fejet hajtani a terror áldozatai előtt, emlékeztetni a világot a kommunisták rémtetteire lelkiismereti kérdés – hangsúlyozta ünnepi beszédében dr. Simon Miklós országgyűlési képviselő. 

– A kommunizmus áldozatait körülbelül 100 millióra becsülik a történészek. Voltak, akik háborúban hunytak el, és voltak, akik az éhezésben, aztán jött a fizikai és a lelki terror. Gulágok, a málenkij robot, a besúgóhálózat, a kényszermunkatáborok, a megtorlás, a kivégzett áldozatok és az elvándorlásra kényszerült honfitársak: csak néhány dolog, amit említenünk kell a 40 évig ránk nehezedő kommunizmus éveiből.

– Osztályellenes lehetett bárki, akire csak ránéztek. 

Ráadásul Szabolcs-Szatmár-Bereg megyét keleti elhelyezkedése miatt még az országos átlagnál is jobban érintették a szörnyűségek 

– tette hozzá a képviselő. –  A pócspetri polgárok első kézből tapasztalták meg, hogy mit jelent a vörösterror, az itteni események pedig 1956 mellett jelképe lett a nemzeti ellenállásnak. Azonban amikor a vidéki emberek és a vallásos Magyarország ellen hadjárat indult,  bebörtönözték és megkínozták a plébánosukat, akkor sem adták fel a hitüket. Harminc évvel ezelőtt végül összedőlt a kommunista hazugsággyár kártyavár. Ne felejtsük el, hogy nem magától dőlt le: mi magyarok is tettünk érte! A hőseink és mártírjaink kezdték, mi pedig befejeztük.

 

Szimbolkus megújulás

 

– Kötelességünknek tartjuk, hogy minden évben megemlékezzünk arról a sajnálatos eseményről, amikor a korbeli hatalom egy elferdített történetről országra szóló koncepciós pert indított, hogy példát statuáljon velünk és évtizedekre megbélyegezze községünket – mondta el a helyszínen Tamás György, Pócspetri polgármestere. Hozzátette: a település lakosai mindig is híresek voltak az összefogásról és a tenniakarásról, így küzdöttek azért, hogy visszakapják iskolájukat. Szimbolikusan az emléknapon szentelték fel a templomkertben felállított golgotakereszteket, adták át a felújított KOSZISZ Királyfalvi Miklós Katolikus Általános Iskolát. 

Az intézmény két részletben újulhatott meg a Belügyminisztérium támogatásából: 60 millió forintból tetőcsere, 210 millió forintból pedig energetikai fejlesztés valósulhatott meg. Az iskola pedig nem csak modernebb körülmények között fogadhatja mostantól a gyerekeket, és nem csak egyházi intézményként működhet újra napjainkban, hanem annak az egykori pócspetri lakosnak a nevét viseli, akinek az életét elvette a vörösterror.

Címkék#pócspetri

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában