A kollégák tudják, hol van a térképen Dada

Ha még lennének rikkancsok az utcán, országos rekordnak minősítve harsognák úton-útfélen, hogy az elmúlt évben több mint ezer körözött kézre kerítésével büszkélkedhet a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) Célkörözési Osztálya. Túlnyomórészt elfogatóparancs alapján körözött személyekről van szó, de olykor az eltűntek felkutatásában is részt vesznek az osztály munkatársai. 
 

Akár a határokon kívül is 

A sikerben jelentős érdemei vannak a célkörözési osztály megbízott vezetőjének, Farkas László őrnagynak, aki megyénkből származik: Tiszadadán nőtt fel. 
– A felderítés érzékeny terep, nyílt és engedélyhez kötött, azaz titkos információgyűjtéssel dolgoznak a kollégáim. A körözési tevékenység nem korlátozódik a főváros közigazgatási területére, hiszen a rejtőzködő vagy szökésben lévő emberek sem állnak meg a „főváros falainál”. Éppen ezért gyakori, hogy az ország egész területére kiterjed a tevékenységünk, sőt, ha a szálak messzebbre vezetnek, akár a határokon kívülre is – nyilatkozta munkájáról az osztályvezető a Zsaru Magazinnak. 

Farkas László őrnagy végigjárta a ranglétra valamennyi fokát. Az általános iskolát szülőfalujában fejezte be, majd Tiszavasváriban a Váci Mihály Gimnáziumban érettségizett. A miskolci rendőr szakközépiskolában folytatta tanulmányait, majd a Rendőrtiszti Főiskolára jelentkezett. 

A szakmai pályája is rendkívül sokrétű volt: kezdte Budapesten járőrözéssel, majd a Monori Rendőrkapitányság nyomozójaként, később főnyomozójaként dolgozott. 2018-től a BRFK Felderítő Főosztály Gépjármű Bűnözés elleni alosztályának vezetésével bízták meg, a BRFK Bűnügyi Főosztály Célkörözési Osztályának megbízott osztályvezetője pedig tavaly ősszel lett.

A pályaválasztásáról a következőket árulta el a Kelet-Magyarországnak: 
– Két hivatás vonzott gyermekkoromban: már akkor kacérkodtam a rendőri pálya gondolatával, holott a családban senki sem dolgozott az állomány tagjaként, ugyanakkor érdekelt a kamionsofőrök világa is. Végül a gimnázium utolsó évében döntöttem el, hogy a rendőri szakmát választom, s nem bántam meg. 
 

Az embereket szolgálni 

– Nagyon fontosak az első élmények, hiszen alapvetően meghatározzák az ember magatartását, hozzáállását a munkához. Soha nem felejtem el monori nyomozóként az első ügyemet: egy idős nénike olajkályhával fűtött otthon, az ismeretlen tettes pedig ellopott tőle négy kanna olajat. A tettes kilétét kiderítettük, s visszaadtunk a néninek a három kanna olajat. Még ma is lúdbőrös lesz a hátam, ha visszagondolok azokra a kedves és megható szavakra, ahogy a néni megköszönte a segítségünket. Már ez az első monori eset is megerősített a hitvallásomban: azért vagyok ezen a pályán, hogy jót tegyek, hogy az embereket szolgáljam. 

– Ősz óta vagyok a célkörözési osztály vezetője. Szokatlan volt az új munkakör, hiszen körözöttekkel és a felnőtt korú eltűnt személyekkel kellett foglalkoznom. Mikor az osztályhoz kerültem, nyolcszáznál járt a hozzánk tartozott elfogott körözöttek száma, s azt tűztük ki célul, érjük el év végére az ezer főt. Ezt sikerült túlszárnyalnunk, hiszen december 31-ig 1028 körözött személyt fogtunk el. Nagy részüket Budapesten találtuk meg, de gyakran a vidéken dolgozó kollégák segítségét kellett kérnünk egy-egy személy elfogásában. 
 

Töprengés futás közben 

A mindennapi munkában gyakran nem jönnek azonnal az eredmények. Ezt vajon hogyan éli meg? – kérdeztük az őrnagytól. 
– A kudarcot mindenki másképpen dolgozza fel. Sokat számít, hogy milyen az a közeg, ahol éppen dolgozom, szerencsére a kollégáim hozzám hasonlóan gondolkodnak. Bárhol is dolgozzam, az elém kerülő ügyeket kihívásoknak tekintem, amelyek során érnek kudarcok, de vannak jó élményeim is. A sikert nem adják könnyen, olykor valóban elhúzódhat hosszabb ideig is egy-egy körözött személy megtalálása. Nem tagadom, a kudarcok lélekörlőek. A szabadidőmben nagyon sokat futok, s olyankor azon gondolkodom, mi mindent kellene tennünk az eredményesség érdekében. Töprengek azon, mi az az apró láncszem, mi az a kis morzsa, amit nem vettünk észre, de nagyon fontos az ügyek megoldása érdekében. Ilyenkor bizony gyötrelmes a kihívás, de ha rálelünk a megoldásra, akkor – ha egy kicsit később is –, már édesebb a siker. 

Kíváncsiak voltunk arra is, ebben a stresszes életmódban mi jelenti a feltöltődést. 
– Említettem már, hogy rendszeresen futok, vagyis a sportnak sokat köszönhetek. Szerencsére a párom is sportos alkat, a gyerekeimet is igyekszem sportosan nevelni. Gyakran megyünk sportmérkőzésekre, nagyon szeretjük a kézilabdát és a labdarúgást – válaszolta Farkas László, s befejezésül még hozzátette: 
 

Arcot mos a folyóban 

– Nekem Tiszadada most is a szülői házat, az otthont jelenti. Büszke vagyok erre a településre. Bárhol is dolgoztam, a kollégáim megtanulták Tiszadada nevét, tudták, hol található a térképen. A szüleimhez, a húgomhoz, amikor csak lehet, hazamegyek, bár a koronavírus miatt óvatosabbnak kellett lennem. A húgomtól nemrég kaptam egy képet, amit a dadai strandról, a kanyargó Tiszáról festettek. Őrzöm a község zászlaját is, amit Mizser Zsolt polgármester ajándékozott nekem. Ha hazamegyek, akkor is rendszeresen futok a gáton, s legyen bármilyen hideg, mindig megmosom az arcom a folyóban...

Borítókép: Farkas László őrnagy Budapesten is őrzi a szülőföldhöz kötődő tárgyakat | Fotó: Rendőrség/Béres Attila