Házasság

2022.02.14. 14:00

Boldogok, fejlődnek és a „földön járnak”

A fiatalok házasodási kedve megnövekedett.

KO

Forrás: Illusztráció :Shutterstock

A boldog házasságra nincs recept – tartja a mondás. Hogy is lehetne, amikor minden személyiség más és más, s azzal, hogy két ember összeköti az életét, tovább bonyolódik a helyzet. – A szerelem, a párkapcsolat komplikált viszony, nem olyan könnyű, mint ahogyan a romantikus filmekben látjuk. Az érzelemtől vezérelt, szenvedélyes időszak elcsendesedésével a párok visszazuhannak a mindennapok valóságába, ahol akkor lesz hosszú távon működőképes egy kapcsolat, ha vannak közös célok, közös feladatok – mondta Husztiné Hajdu Erika. 

 

 

A pszichológus szerint már a kapcsolat elején törekedni kell a másik megismerésére. Sokan nem a párjukba, hanem egy idealizált képbe szeretnek bele, vagy saját elképzelésük szerint szeretnék a másikat formálni, ami végül csalódáshoz, kudarchoz vezethet. Az ideális társ mítosza helyett, sokkal inkább társunk valós énjét kellene megismerni, s nyitottnak lenni az ő világára. Ahol vannak közös pontok, hasonló érdeklődési körök, ahol a szerelemet barátság és bizalom szövi át, ott rengeteget tanulhatnak egymástól a párok, és képesek lesznek a fejlődésre. A szeretet, a tisztelet a lételeme ennek a fejlődésnek, de ugyanilyen fontos a kiszámíthatóság és a stabilitás is. Időt kell adni egy kapcsolatnak az elmélyülésre, hogy minél szilárdabb lábakon állhasson a frigy. 

 

 

Elhatározás, felelős döntés 

 

 

– A házasság komoly döntés és egyben felelősségvállalás, amelyben kompromisszumok sorozata rejlik, erre fel kell készülni, mielőtt igent mondunk rá. Nem árt erről beszélgetni valakivel, a szülőkkel, a nagyszülőkkel. Mondhatnak bölcsességeket... Az elköteleződésről szó esik a jegyes­oktatáson is, nem véletlenül, hiszen a házasság egy új életszakaszt jelent, amelyben az én fogalmát a mi fogalma váltja fel. S az elhatározásban kifejeződik az is, hogy onnantól bizonyos akadályokat már együtt kell majd megugrani. Ezért amíg a mézízű érzéseket a szív diktálja, addig az igent az agy mondja ki – jegyezte meg a pszichológus. Husztiné Hajdu Erika szerint a közös pontok, az őszinte kommunikáció alappillérei a harmonikus házasságnak, amiben folyamatosan szükség van megújulásra. A szakember néhány olyan párkapcsolati témát, szituációt is említett, amivel kliensei megkeresték mostanában, hiszen nincs olyan házasság, amiben ne lenne kisebb-nagyobb súrlódás. Elmondta, a mai fiatalokban megvan az igény arra, hogy a családalapítás összeférjen a karrierépítéssel, tehát a valódi társat, a támaszt is keresik a házasságban. 

 

 

Mi jön a rózsaszín köd után? 

 

 

A pszichológus arról is beszélt, hogy még azokban a házasságokban is, ahol a felmerülő problémákat jól kezelik és viszonylag kevés konfliktussal élnek, fontos tényező, hogy mennyi időt fordítanak saját kapcsolatukra a párok. Ez az együttmaradás egyik lényeges kérdése. 

 

 

– Döbbenetes hallani, hogy mennyire keveset beszélget egymással férj és feleség, pedig ha jobban belegondolunk, problémák sokaságának lehetne elejét venni ezzel. Amikor egyszer arról mesélt az egyik kliensem, hogy náluk mindenki tudja a saját feladatát, és olyan flottul mennek a mindennapok, valójában nem is tudja, mitől feszült otthon a légkör, megkérdeztem tőle: „és mennyi idő jut a férjére?” Nagyot nézett rám.... Pedig az egymásra fordított minőségi idővel megőrizhető a szerelem.

 

A közös hivatásra, értékrendre építenek

 

 

– „Mindkettőnknek örömforrást jelent a családunk és a munkánk. Van, aki nőként az anyaságra van elhívva, van, aki a munkájának kíván élni, nekem mindkettőre szükségem van a teljességhez” – véli Béres Klára. A Béres gyógyszergyár vezetői, Béres Klára és Béres József is megosztotta tapasztalatait abban a Valentin-napi és Házasság heti kampányban, amit a görögkatolikus egyház a közösségi médiában indított, s melyben évtizedek óta együtt élő párok üzennek fiataloknak a házasságról. 

 

 

– „Mindig is nagy családot akartam, legfőbb boldogság a három gyermekünk, de boldog vagyok, hogy szívvel-lélekkel végezhető munkám van, ráadásul a családhoz kötődik” – emelte ki Béres Klára. Béres József a közös értékek és a hit fontosságát hangsúlyozta, elmondta: nagy drámák nem voltak, sose költöztek el egymástól, vagy nem csalták meg egymást, inkább a „tyúkperek” jellemzőek rájuk. József szerint sokan talán lejárt lemeznek tartják, de számukra a legmodernebb alapérték az Isten, haza és család hármasa. „Édesapám végtelenül szerette Magyarországot, én is dolgoztam Amerikában, bejártam a világot, de sose volt kérdés, hogy itt van az otthonom.” (Forrás: Magyar Kurír) 

Címkék#házasság

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában