Hitükhöz hűen dacoltak a kommunizmussal

„A Máriapócsra szállított rendtagokat az éjfél utáni órákban felverték, a folyosóra állították, arccal a fal fele fordították őket, és a hátuk mögé ÁVO-sok álltak géppisztollyal. A szobáikat és az egész rendházat felforgatták, csak egy kicsi, fehérneműkből álló csomagot vihettek magukkal. Ezután betuszkolták őket a kint várakozó teherautókba...” Egy kimerevített pillanatkép azokból az időkből, amikor a kommunista rezsim megpróbálta felszámolni a bazilita szerzetesrendeket, közöttük az egyik legrégebbit, a máriapócsi kegyhelyet is gondozó Nagy Szent Bazil Rendet. 

A legősibb szerzetesrend 

Manapság az átlagpolgár keveset, vagy mit sem tud az oktatásban, a betegápolásban, a szociális gondozásban és gyermeknevelésben egykor komoly szerepet betöltő szerzetességről. Ezért is számít különlegesnek az az előadás, amelyet a témában már többször publikáló Földvári Katalin, a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola Lendület Görögkatolikus Örökség Kutatócsoportjának tagja tartott nemrég a megyei könyvtárban. Mint elöljáróban elmondta, a rend­alapítás a Krisztus utáni 4. századra nyúlik vissza és egy testvérpár, Szent Makrina és Nagy Szent Bazil nevéhez kapcsolódik. A keleten és nyugaton is teret nyerő rend Magyarországon a tatárjárás és a nyugati kereszténység térhódítása után jó időre megszűnt. A 18. században a máriapócsi kegyhelyet ugyan még gondozták férfi szerzetesek, ám a nővérek csupán a 20. század elején tértek vissza az országba, négyüket 1935-ben helyezték Máriapócsra. A rend tagjait 1951-ig bazilisszákként emlegetik, csak utána veszik fel a Nagy Szent Bazil Rendi Nővérek Közössége elnevezést. 

– Hat taggal 1937-ben már noviciátus működött Máriapócson, 1938. június 6-án pedig az Árpád-kor óta az első görögkatolikus apácaavatást is megtartották. A Dudás Miklós megyés püspök által a negyvenes évek elején felszentelt rendház később a zarándokoknak szállást és ellátást is adott, illetve 1942 szeptemberében megtartották a papnék világviszonylatban is első lelkigyakorlatát. A bazilita nővéreknek az Isten dicsőítése, valamint a leányifjúság és a nők lelkiségének óvodás kortól megkezdett formálása volt a legfontosabb feladatuk, de tanítottak az iskolájukban, gondozták a kegytemplomot, miseruhákat varrtak, főző- és varrótanfolyamokat vezettek – hallhattuk. 

Üldözés, államosítás 

Értékes munkájuk szemet szúrt az egyházat alapvetően háttérbe szorítani szándékozó kommunistáknak, akik fokozatosan felszámolták az egyházi birtokokat és szervezeteket, államosították az iskolákat. Mindszenty József hercegprímást is börtönbe zárták 1949-ben, megkínozták és megalázták, csak mert nem volt hajlandó kompromisszumot kötni. Mindezek után előbb a püspöki kar vetette alá magát egyezményben az állami ellenőrzéseknek, majd 1950 szeptemberében a közel 12 ezer tagot számláló szerzetesrendek működési engedélyét is bevonták. Az államosítás a rend máriapócsi iskoláját sem kerülte el, de a legrosszabb majd csak 1950 decemberében következett be, amikor a nővéreknek le kellett vetni a rendi ruháikat, és el kellett hagyni a rendházat. 

– Többé nem tarthatták a kapcsolatot egymással. Megfigyelték őket, és sokan a képesítésüknek megfelelően sem helyezkedhettek el a civil életben. Azok jártak a legjobban, akik kaphattak még valahol, valamiféle egyházi állást. A beregdaróci születésű Morvai Mária Márta nővér – aki már 15 évesen eldöntötte, hogy szerzetes lesz – rendházának felszámolása után rendőri nyomásra kényszerült munkát vállalni. Szerencséjére egy orvos családnál kapott helyet Nyírbátorban, ahol a gyerekekre vigyázott és besegített a háztartásba. Később a rendet óvók szigorúságával és szorgalmával hálálta meg, hogy a máriapócsi parókus, Bodnár Sándor visszahívta mindenesnek. A kegyhely rendben tartása mellett kántorkodott, és dolgozott a kegytárgyboltban. Személye egyet jelen­tett a kegyhellyel, 87 évesen vonult vissza a templomi szolgálatból és 10 év múlva, 2018-ban hunyt el. 

Leleplezett fogadalom 

– A hajdúdorogi születésű Imre Margit Ágota édesany­ját korán elveszítve 14 évesen került a nővérek máriapócsi árvaházába. A rendház felszámolása után visszaszökött a kolostorba, egy hétig még a szerzetesi ruhát is hordhatta, majd Olga nővérrel – akit dolgozni hívtak a debreceni Svetits Gimnáziumba – tanulni ment, 1953-ban leérettségizett, majd a Kossuth Lajos Tudományegyetemen 1957-ben matematika–fizika szakos tanári diplomát szerzett. Tanított Pomázon, Budakalászon és Budapesten, és 18 évet kellett arra várnia, hogy 1968-ban örökfogadalmat tehessen. Minderről a pápai állam ukrán nyelvű újságjából a rendőrség tudomást szerzett, attól kezdve figyelték, zaklatták. Mindig állt valaki a háza előtt, követték az utcán, rendszeresen faggatták, egyszer ki is hallgatták, arra próbálva rávenni, hogy jelentsen, de keményen ellenállt. A munkahelyén viszont soha többé nem lehetett osztályfőnök, a legkisebb fizetést kaphatta, és kitüntetéseit is csak nyugdíjba vonulásakor vehette át. Márta nővérrel együtt mindketten 1990-ben térhettek vissza a kegyhelyre, és 2020-ban Ágota nővér átvehette a Parma Fidei, azaz a Hit Pajzsa-díjat – mutatta be Földvári Katalin két élettörténeten keresztül az 1956 és 1973 közötti időket.