Megható

2022.02.05. 09:56

Így vizsgázott jelesre emberségből 5 fiatal srác a nyíregyházi kórházban!

A Nyíregyen Hallottam Facebook-csoportban osztotta meg kórházi élményét egy hölgy, amire azóta több mint ezer lájk érkezett. Az eset jól példázza, hogy nem halt még ki a segítőszándék az emberekből.

Forrás: illusztráció / shutterstock

Sziasztok. Ma a kórházban 5 srác jelesre vizsgázott emberségből - írta a hölgy. - Rengetegen álltunk sorban a röntgennél, egy pici baba pedig az utolsók közt volt. Én magam elé engedtem őket. Így már csak 5 fő volt előttük. A pici sírni kezdett. A fiatalok pedig szintén maguk elé engedték. Köszönjük az emberséget. Mai világba már ritka az ilyen!

Egy másik hölgy hasonló esetről számolt be a poszt alatt: Ma mi is így voltunk! - írta. - A 4 hónapos ikreinket kellett vinni röntgenre, nagyon hosszú volt a sor és az éppen akkor következő hölgy rögtön mondta, hogy menjek előtte nyugodtan, adjam be a papírokat. Nyilván volt a sorban olyan is, akinek nem tetszett, és hangoztatta is ezt, de hálás vagyok a hölgynek, aki maga elé engedett minket.

Forrás: Nyíregyen Hallottam

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában