Nyíregyháza

2022.02.02. 07:11

Mesterfokra emelt védőnői képzés

A szakindítás célja, hogy bővítsék a védőnők tudását.

KM

Hiánypótló, országosan egyedülálló szakvédőnő mesterképzést indít szeptembertől nappali és levelező tagozaton a Debreceni Egyetem Egészségügyi Kara Nyíregyházán – adta hírül a debreceni egyetem sajtóosztálya. 
A szakindítás célja, hogy interdiszciplináris ismeretekkel bővítsék a védőnők tudását. A képzésen belül négy specifikumot dolgoztak ki: területi, ifjúsági, családi és nővédelmi, valamint kórházi specializációt. Ezek közül szeptemberben kettőt: a területit és az ifjúsági szakvédőnő specializációt hirdeti meg a kar. Jávorné Erdei Renáta egyetemi docens, a szak felelőse elmondta: oktató védőnő képzettsége is lesz annak, aki elvégzi a mesterképzést. 
 


Karrierépítés, több bér 

 


– Az első félév alapozó képzés lesz, ezután válik szét az oktatás a specializációk irányába. A hallgatók olyan ismereteket szerezhetnek, amelyek támogatják az egészségügyi alap- és szakellátás megelőzési, gondozási, egészségfejlesztési, mentálhigiénés feladatellátását, a közoktatási intézmények egészségfejlesztési prevenciós munkáját. A képzés során hangsúlyt kap a speciális igényű csoportok gondozása, az ifjúság- és egészségvédelem. Az egyes specializációkba beépül a kórházi védőnői, családsegítő védőnői és a már említett oktató védőnői feladatok ellátására való felkészítés, és a szakmai elvárásoknak megfelelő készségek kialakítása is – válaszolta az egyetem sajtóosztályának kérdésére a szakfelelős. 
Elsősorban a főiskolai szintű oklevéllel rendelkező védőnők jelentkezését várják, de az egyéb alapképzésekből érkezők is felvételizhetnek; a szülésznő végzettségű hallgatók például a kórházi védőnő specializációt választhatják. 


– Arra vagyunk kíváncsiak, hogy milyen szakterületen tevékenykedtek korábban a jelentkezők, milyen szakmai gyakorlati tapasztalataik vannak, foglalkoznának-e új kompetenciák fejlesztésével. A jövő oktatóit, a tudományos pálya és a mentorfeladatok iránt érdeklődő szakembereket képezhetünk a védőnői területen is. A védőnő a hivatás megjelenésétől prevenciós szakembernek számít, de mindig szükség van a szakmai megújulásra – tette hozzá Jávorné Erdei Renáta. 
Megjegyezte: a népegészségügy és az egészségfejlesztés területén folyamatosan igény van képzett szakemberekre, akiknek így nagyobb lehetőségük lesz a karrierépítésre, valamint bérnövekedésre is számíthatnak. 
 


Információk a felvi.hu oldalon 


A nappali vagy levelező tagozatos szakvédőnő mesterképzési szakra felvételizőknek 3-5 oldalas kibővített szakmai önéletrajzot és motivációs levelet kell csatolniuk a jelentkezéshez, valamint a szakmai motivációjukat egy felvételi elbeszélgetésen kell majd bemutatniuk. 
Ennek pontos időpontjáról a felvi.hu-n lehet majd tájékozódni. Az általános felvételi eljárásban február 15-ig lehet jelentkezni a Debreceni Egyetem képzéseire – olvasható a hirek.unideb.hu oldalon. 


 

Borítókép: www.unideb.hu

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában