Laskod

2022.02.02. 07:00

Nem feledik a világháború hőseit

A ma fiataljainak küldetése, hogy tovább éljen a doni katasztrófa áldozatainak emléke.

Némethné Csubák Éva

A doni katasztrófa örökké begyógyíthatatlan seb marad Magyarország történelmében. Az 1943. január 12-én indított orosz támadásban a 2. magyar hadsereg szinte teljesen megsemmisült, néhány nap alatt több mint százezer magyar katona sebesült meg, halt meg, tűnt el vagy esett hadifogságba. Az áldozatok emlékét a kései utódok sem feledik, az idén immár a tizedik emlékmenetet rendezte meg a Honvédsuli a doni hősökért. 
 


Rendhagyó történelemóra 

 


A jubileumi gyaloglás résztvevői Fényeslitkéről indultak el január 20-án, s négy nap múlva, száz kilométer megtétele után Nyíregyházán ért véget az emlékmenet első szakasza, ugyanis februárban újabb száz kilométert tesznek meg majd a fiatalok – érintve akkor Dombrádot, Kisvárdát és a környékbeli falvakat. A napokban befejeződött januári emlékmenet résztvevői megemlékeztek az áldozatokról többek között Tornyospálcán, Mezőladányban, Újkenézen, Aranyosapátiban, Nyírlövőn, Lövőpetriben, Szabolcsbákán, Gyulaházán, Nyírkarászban, Petneházán, Laskodon. 


Laskodon a II. világháborús emlékműnél idézték fel a világégés szörnyűségeit, borzalmait. A résztvevők egy rendhagyó történelemórának lehettek tanúi, amikor hallgatták az 1943 januárjában a Don folyó mentén történt harcok tragikus eseményeit. Az emléktúra célja ugyanis az, hogy megismertesse a közvéleményt a Magyar Honvédség múltjával, fiatalokat pedig a magyar történelem meghatározó eseményeket. 
 


Köszönet a fiataloknak 

 


Mint a Honvédsuli Egyesület szóvivője elmondta a laskodi rendezvényen, a fiatalok az emlékmenettel tisztelegnek a Magyar Királyi 2. Honvéd Hadsereg emléke előtt. A küldetés során minden érintett településen felidézik a hősök emlékét, legyenek azok a Don folyó mentén harcoló honvédek vagy munkaszolgálatosok. A jelenlévőket Pallay Ferenc, Laskod polgármestere köszöntötte, majd a doni katasztrófával kapcsolatban szólt családja személyes érintettségéről is. Kovács Sándor országgyűlési képviselő is elmondta a gondolatait: 
– ...csak fejet tudok hajtani a fiatalok előtt, s megköszönni, hogy az ezeréves magyar történelem tragikus eseményének emlékét ápolják, hogy emlékezzen az utókor is. Önöknek azt mondta valami belső hang, ezt csinálni kell, ha mínusz 10 fok van, akkor is! Meg kell mutatni, hogy méltó módon tisztelgünk az ezeréves magyar történelem tragikus időszakának hősei előtt – jelentette ki az országgyűlési képviselő. 


– A menet résztvevői elvégzik azt a feladatot, ami a következő ezer esztendő magyarságának kötelessége. Ha mindenki elvégzi azt a feladatot, amit a Jóisten kiosztott rá, akkor még ezer év múlva is magyarul fogunk itt a Kárpát-medencében beszélni, imádkozni – hangzott el. 
Majd ezután Baracsi Endre, a megyei közgyűlés alelnöke szólalt fel. 


– Ti is – kedves doni emlékezők, menetelők – ugyanolyan hősök vagytok, ha másképpen is, mint a doni katonák. Higgyétek el, ettől nagyobb vállalás nincs! Kívánom, ezt a küldetést, ezt a vállalást vigyétek végig, és legyenek köztetek olyanok, akik a hétköznapi életben továbbadják ezt a lelkesedést. Bízom abban, lesznek majd követőitek száz év múlva is, akik továbbadják a következő generációk tagjainak, s így örökké élni fog a doni hősök emléke. 
 


Koszorúk és díszlövés 

 


Ezt követően a történelmi egyházak vezetői is megosztották ünnepi gondolataikat az emlékezőkkel, majd a résztvevők koszorúkat helyeztek el az emlékműnél. Ezt követően Pallay Ferenc polgármester és dr. Nagy Éva szalagot kötöttek a menetszázad emlékzászlajára, ami a „II. Rákóczi Ferenc” 12. honvéd gyalogezred zászlajának hiteles másolata. A megemlékezés díszlövéssel ért véget.

 

Borítókép: Emlékezés és koszorúzás a laskodi emlékműnél  | Fotó: a szerző

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában