Nyíracsád

2022.02.18. 07:29

„Néma” randitól a hosszú és boldog a házasságig

Példák, tapasztalatok arra, hogy számos nehézség mellett kitarthatnak egymás mellett a házaspárok.

KM

Házasság heti kampányt indított a Görögkatolikus Egyház a közösségi médiában, melyben évtizedek óta együtt élő házaspárok üzennek a fiataloknak hűségről, hitről és házasságról. Garda László és Kovács Mónika történetét a napokban osztották meg. 
 


Ismerkedés, túrák, leánykérés 

 


Garda László, a nyíracsádi Szent Piroska Görögkatolikus Általános Iskola igazgatója, és Gardáné Kovács Mónika, a Szent Efrém Óvoda és Általános Iskola igazgatóhelyettese pontosan felidézik, hogy március 25-én, Gyümölcsoltó Boldogasszony napján történt a „néma” randi. „Azt hiszem, talán megfogtam a kezét” – mondta Garda László. Nem volt túl meleg azon a tavaszon, amikor a farmer-pulcsis lány és a vasalatlan inges fiú a kecskeméti Noszlopy Gáspár parkban először randevúztak. Mónika és Laci már hónapok óta leveleztek. Ez volt az első személyes találka, és mindketten izgatottan, sokáig csak szavak nélkül ültek a padon, hallgatva a közeli buszpályaudvar kerékcsikorgását. 
– „Laci nagyon óvatos volt, biztosra akart menni, hogy ha mégis félreértett volna valamit, ne legyen nekem kellemetlen” – idézte fel a feleség. 
– „Most is érzem a gombócot a torkomban, amitől elakadt a szavam” – emlékezett vissza a férj. 
– „Helyes férfi volt, nem ilyen őszes és pocakos, persze én is pár kilóval soványabb voltam” – tette hozzá nevetve Mónika. Az első időszak intenzív sétáit és túrázásait hamar követte a leánykérés, és 1997-ben Kunszentmiklóson megesküdtek. 
 


Jöttek a gyerekek... 

 


– „Laci 30 fölött volt, nagyon szeretett volna kisbabát, én pedig épp lediplomáztam és ki szerettem volna magam próbálni a tanításban. Kismamaként végigdolgoztam a második félévet, és októberben született meg a fiunk, Benedek. Nem véletlenül adtuk neki ezt a nevet, mert valóban áldásnak éreztük a jövetelét.” 
Az igazi próba azonban 3 évvel később, kislányuk születésével következett. Luca 3 évesen kezdett járni, 5 évesen beszélni, mindenből évekkel maradt el a korosztálya mögött. – „Ezt másképp éltük meg: Laci azt gondolta, gyönyörű és nem átlagos kislánya van, én meg, aki napi szinten együtt voltam vele, hordtam mindenféle fejlesztésre, láttam a hiányosságait, tudtam, hogy mindig sajátos nevelési igényű lesz. Ez feszítette a kapcsolatunkat is” – emlékezett vissza Mónika. 
 


Ő volt a sokkal erősebb 

 


– „Én voltam a férfi, mégis ő volt sokkal erősebb... Mónika tudott bízni a Jóistenben. Ott és akkor szét is csúszhatott volna a viszonyunk, annyi feszültség, olyan mély tehetetlenségérzet volt bennünk sokszor. Ezért felnézek rá. Mi, férfiak, sokkal kevésbé tűrjük a feszültséget, sokkal inkább megrettenünk, de Isten mindig nagyon jó rendező, megkaptuk a harmadik csodagyerekünket, Botikát” – fűzte hozzá a férj. 


A három gyerek lassan tinikorba ért, és 9 év otthonlét után Mónikának nagy élmény volt újra egy-egy hétvégét kettesben eltöltenie Lacival. 
– „A gyerekek tűkön ültek, hogy végre lelépjünk, nekünk meg nem kellett aggódni, hogy felgyújtják a házat. Most is törekszünk rá, hogy ne házimunkával töltsek minden hétvégét, hanem elmenjünk egy kávézóba, vagy hogy évente nyaraljunk kettesben is. Sok szauna, sok séta...” – tette hozzá Mónika. A teljes cikket a görögkatolikus egyház közösségi oldalán és a Magyar Kurír honlapján olvashatják el.

 

Borítókép: Garda László és Gardáné Kovács Mónika | Fotó: Szabó Sándor

Címkék#házasság

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában