Nyíregyháza

2022.02.22. 16:15

Utóvédharcok a Donnál

Napjainkban emlékezünk meg a második magyar hadsereg súlyos, tragikus vereségéről a Don-kanyarban.

Dr. Erdélyi Iván

Illusztráció: MW-archív

Fotó: Fehér Gábor

A marxista történetírás csak a vereség árnyoldalait taglalta, csak a felelősöket kereste. Nem beszélt a keményen helytálló hős, bajtársaik életét mentő magyar katonákról. Ma már feltárhatjuk az igazságot. Én a szemtanúk és korhű dokumentumok alapján írom le a hősi harcok egy fontos epizódját. 

 

Heves harcok közepette 

 

Közismert, hogy a hatszoros túlerőben lévő Vörös Hadsereg páncélosai 1943. január 12-éről 13-ára virradó éjjel több ponton áttörték a magyarok védelmi vonalát és súlyos vereséget mértek a 2. magyar hadseregre. Mintegy 120 ezer honvéd halt meg, tűnt el, vagy esett fogságba. Tízezrek próbáltak nyugat felé menekülni a kegyetlen hidegben, sokan lettek a fagy és az éhség áldozatai. Közel hetvenezer katonának azonban sikerült visszavonulni, hazatérni. Köszönhető ez annak, hogy egyes magyar csapatok keményen ellenálltak és fedezték a megvert egységek visszaözönlését. 

Ilyen ellenálló harci egység volt a 43. gyalogezred. Parancsnoka az első világháborús hős, vitéz Szügyi Zoltán ejtőernyős ezredes volt. Ő a doni áttörés után a fronton maradt, ezredét feltöltötte a visszavonuló, de harcképes katonákkal. Heves ütközetben lefékezték, majd megállították az Oszkol völgyében a Vörös Hadsereget. Ezt a nem hátráló, állásait védő ezredet az orosz csapatok bekerítették. Szügyi ezredes ezért több ponton kemény támadásokat indított az oroszok egységei ellen, és miután kiismerte az ellenség főerejének elhelyezkedését, heves harcok közepette, kitört ezredével a oroszok gyűrűjéből. 

Ebben a vállalkozásban vett részt – az ezredes parancsára – a 108/2. század, melynek öt tisztje közül négy megyénk szülötte. Mindannyian tartalékosok, de nem voltak rosszabbak, mint a ludovikások. Ezt a parancsnok, Szügyi ezredes is elismerte. Erdélyi Béla hadnagy (édesapám) volt a század parancsnoka. Ő a polgári életben Fülpös községben kántortanítóként dolgozott. A szakaszparancsnokok közül szintén tanító volt Kubinyi Pál nábrádi és Kövér Endre nyíregyházi lakos is. Ők zászlósi tiszti fokozattal rendelkeztek. A nagyecsedi származású Lőrincz Győző hadapród őrmester, veterán katona részt vett önkéntesként a finn–szovjet háborúban. Nagyecseden szőlőbirtokon gazdálkodott, Fehérgyarmaton rum és likőrgyárat működtetett. A század ötödik tisztje Kórai Alex zászlós, budapesti lakos. 

 

A többség megmenekült 

 

Szügyi ezredes tudni akarta, hogy a 108/2-es század harci álláspontjától 7 km-re lévő Kiszeljevka helységben milyen erőkkel rendelkezik az oda nemrégen behatolt orosz hadsereg. Ezért tiszti vállalkozást rendelt el és támadásba küldte a század automata fegyverekkel megerősített három szakaszát. 

Az eseményekről Erdélyi Béla hadnagy keleti frontnaplójában olvasható. A támadás kezdeti sikerek után elakadt, heves tűzpárbajban csak a szélső házakat érték el. A zászlóaljnyi orosz katonaság tűzzápora visszavonulásra kényszerítette a nagy veszteségeket szenvedő magyar századot. A vállalkozásban 5 tiszt és 144 legénységi állományú katona vett részt. Ebből elesett 1 tiszt, a katonák közül meghalt 29, megsebesült 18 és eltűnt 8 fő. 

A Kiszeljevkáért indított harcban, a vitéz helytállásért a századparancsnok kitüntetésre terjesztette fel Lőrinc Győző hadapród őrmestert és Nagy Vilmos cigány származású csengerújfalusi katonát. Ők a visszavonulás fedezésében jeleskedtek. Megállta a helyét a napkori Lipták János honvéd is. 

Íme, a fentebb említett sikeres kitörésnek nagy ára volt, de ennek köszönhetően a 43. gyalogezred személyi állományának többsége megmenekült. Ezek a kemény harcok 1943. január 23-tól február 6-ig tartottak. Ezután az ezredet kivonták az első vonalból. 

Emlékezzünk rájuk. Legyünk büszkék harcos elődeinkre, a fiatalok pedig, akik mindig történelmünk úttörői voltak, ismerjék meg őket, és merítsenek erőt bátor tetteikből! 

Címkék#Don

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában